Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Média idézetek
Lovagolni olyan, mint egy gyors motoron repeszteni, amelyik oda megy, ahová akar, nem pedig oda, ahová kormányozom.
Biztos vagyok benne, hogy hegymászónak születünk. Olyan képességekkel, tûréshatárokkal és preferenciákkal, melyekben kódolva van, hogy azzá válhatunk.
Sterczer Hilda
Csak mert seggre estél, nem jelenti azt, hogy úgy is kell maradnod.
Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén.
Petőfi Sándor
Ha beismered, hogy nehéz időkön mész keresztül, akkor az nem a gyengeségben való dagonyázással egyenlő, hanem azzal, hogy megteszed az első lépést.
Van, amikor éppen a nemcselekvéssel vétünk "hibát".
Bucsi Mariann
Szülőnek lenni olyan, mintha testeden kívül hordanád a szívedet.
Akinek látod magad: azzá leszel.
Müller Péter
Süketek, sánták, némák, vakok Mellettetek én a béna vagyok. A kevesebb több, a látszat csalhat, Több emberség, több alázat.
Road
Ne feledd, hogy ki vagy! Tudd, hogy tudsz küzdeni! Mint csillagok fényét az éj kiemeli: lásd meg a sötétben a vezérlő fényed, minden küzdelemtől erősebb az éned.
Matt Haig
Csak az a nép tud tisztelni más népeket - azok szokásait, hagyományait - amely a sajátját is megbecsüli.
Illyés Gyula
Látni, hallani, érezni: vajon nem azt jelenti-e, hogy elhasználunk önnönmagunkból, és meghalunk már egy kicsit? S mi az, hogy élni, ahogy élünk ezen a földön, ha nem halódni szüntelenül, és mindennap eltékozolni egy részét annak az életmennyiségnek, amely bennünk rejlik?
Anatole France
Életünk szerves része, hogy miként fuseráljuk el azt.
Ha győzni akar az ember, néha azzá kell válnia, ami nem is ő!
Állva szeretnék meghalni. Úgy, hogy ne vegyem észre a halálomat.
Psota Irén
Nem bánom, ha csak hangszered leszek, sem azt, ha mostanáig másé voltál, nem bánok férjet, gyermeket... ha kell, áldozz fel, csak legyél te az oltár.
Kiss Judit Ágnes
Egy magányos karácsony, ha szomorú is, akkor is lehet szeretetteljes.
A tengert nem tudod irányítani, nem vagy képes a hullámokat megállítani, de megtanulhatsz szörfözni rajtuk.
Eline Snel
Vannak esetek, amikor bizony feltámad a szél, és még a legtapasztaltabb vitorlázót is legyőzi.
Nora Roberts
Vigyázz magadra! (...) A sebzett, kaotikus, gyászoló ember az utolsó, aki meg tudja fogadni ezt a jó tanácsot. Aki mély válságban vergődik éppen, még egy díszhalra se tud vigyázni az akváriumban, hogy a fenébe tudna ebben az állapotban saját magára vigyázni?
« Előző
1
…
34
35
36
37
38
…
104
Következő »