Téma
Munka idézetek
-
Mindannyiunknak ugyanaz a huszonnégy órás nap áll a rendelkezésére. Rajtad múlik, hogyan töltöd el ezeket az órákat. Gyakran emlékeztetem magam arra, hogy egy cégvezetőnek, egy Nobel-díjasnak vagy egy olimpikonnak ugyanúgy napi huszonnégy órája van, mint nekem. Õk mégis megtalálták a módját, hogy fantasztikus dolgokat érjenek el ugyanannyi idő alatt, mint amennyi nekem - és neked - is a rendelkezésünkre áll. Tina Seelig
-
Nincs borzalmasabb a háborúnál, de minden háborúban vannak olyan pillanatok, amelyeknek jó érzését nem lehet semmi egyébbel összehasonlítani. Mert csak aki maga is harcos volt, az tudja, hogy mit jelent az, ha egész napi gyaloglás után, két napi éhszomj után a csapat eljut egy faluba, ahol le lehet feküdni, inni és enni lehet, utána aludni szabad. Csak a hadra kelt ember tudja, hogy mekkora boldogságot jelenthet egypercnyi nyugalom két életveszély között. Hegedüs Géza
-
- Ha most rögtön felnőtt lehetnél, az azt jelentené, hogy már sok évet éltél, és kevesebb van hátra. Ez nem zavarna? (...) - Na jó, ez végül is olyan, mint mikor a számítógépes játékban egy élettel kevesebbje marad az embernek. Egy kicsit idegesítő, de azért még jól lehet szórakozni. Francois Lelord