Téma
Művész idézetek
-
Egy bizonyos kor után, ha az ember agglegény marad, annyit jelent, hogy nincs helye a világban. A világnak azért kellünk, hogy családunk legyen, máskülönben mindig csak az agglegény barátja leszel valakinek, akivel talán egy darabig jól lehet szórakozni, de tulajdonképpen súlytalan figura. Taffy Brodesser-Akner
-
Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?
-
Abból, amit régen sorsnak neveztek, ma már sok függ tőlünk magunktól. Csakhogy ezzel a felelősségünk is nagyobb. A tétlen sorselfogadás idegen a mai dinamikus kor számára, s ez hat arra is, hogy miként közelítünk az öregedéshez, amelyet értelmes előkészítéssel és alakítással életünk még formálható szakaszává szeretnénk tenni.