Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

20 évvel a szerelem gyönyör; 30: életszükséglet; 40: szokás; 50: gyöngeség.

Móra Ferenc
🌌 Univerzum 🎨 Művész
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szerelem az érzelmi megszállottság állapota, de be kell látnunk, hogy az érzelmek változnak, és a megszállottság sem tart örökké. A kutatások szerint a szerelmi rögeszme átlagosan két évig tart. Némelyeknél valamivel hosszabb, másoknál rövidebb ideig - az átlag azonban két év. Amikor aztán leszállunk az érzelmi magaslatról, az életnek azok a vonatkozásai, amelyeket euforikus állapotunkban figyelmen kívül hagytunk, visszanyerik jelentőségüket. Egyre nyilvánvalóbbá válik különbözőségünk, és azon kapjuk magunkat, hogy veszekszünk azzal az emberrel, akit korábban tökéletesnek hittünk. Gary Chapman
  2. Az első ifjúság idején a szerelem olyan, mint a hatalmas folyam, mely mindent magával ragad, és amelynek nem lehet ellenállani. Huszonnyolc éves korban azonban a gyöngéd lélek már ismeri magát; tudja, hogy ha még van számára boldogság az életben, azt csak a szerelem adhatja meg. Stendhal
  3. Húszévesen azért utazunk, hogy felfedezzük önmagunkat, harmincévesen szerelemből, negyvenévesen mohóságból és kíváncsiságból, ötvenévesen pedig azért, hogy meglepődhessünk.
  4. Szomorú, ha a szív megalkuvást keres; szeretni szomorú felényi szeretetért, vagy annyiért se, mást. Szomorú lesz még húsz évet leélni. Kálnoky László
  5. Minden ember tudja, aki már elmúlt húszéves, hogy a szerelem és az örömérzés távolról sem ugyanaz.
  6. Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók, a gyönyör. Ha szeret: nem elég. Paul Géraldy
  7. Nyolcvan év Ritka szép; Hetven év Jó, ha ép; Hatvannégy esztendő: Untig elegendő. Arany János
  8. Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel, és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újra kezdenél mindent. De legbelül tudod, hogy valaki csak rád vár.
  9. Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb! Móricz Zsigmond
  10. Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb! Móricz Zsigmond
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat