Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínûleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.
-
A mûvek java része arról szól, hogy milyen csodálatosak és furfangosak az emberek, mi mindent találtak ki, milyen bámulatos kultúrát teremtettek, mennyire tudnak szeretni, milyen eszméletlenül klassz az istenük, és melyek azok a távoli csillagok, amelyek felé egy szép napon elindulnak majd, hogy boldogítsák őket a maguk páratlan zsenialitásával. Ez az egész szar könyvtár nem egyéb, mint a homo sapiens túlméretezett önreklámozása, és voltaképpen minden könyv ugyanazt bizonygatja: hogy az ember mindig is a világ ura volt, és az is marad. Pedig csak azért, mert az ember a többi fajokat gátlástalanul és szégyentelenül leigázta, vagy ha tehette, kiirtotta. Kóros önbizalmából merített ehhez elszántságot és erőt. Egyszerûen önmagát nevezte ki a legnagyszerûbbnek, s ezért azt hiszi, hogy más élőlényekkel szemben bármely galádságra jogosult. Akif Pirincci
-
Ha szeretsz valakit és a barátja szeretnél lenni, előbb-utóbb úgyis rájön, mi az ábra. Állandóan keresni fogod, ha nem vagytok együtt, de nem azért, mert rokonszenvesnek találod vagy mert jól megvagytok együtt, hanem azért, mert szerelmes vagy belé és azt reméled, hogy egyszer csak ő is rájön: hogy te vagy neki az igazi.