Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tûz." De az ember semmi más, mint egyszerû alkatrésze a világnak. (...) A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas. Márai Sándor
-
A nők hajszálvékony kötélen egyensúlyoznak. Prûd! Ribanc! Hárpia! Lábtörlő! A külvilág felé történő önmeghatározásunk állandó kötéltánc. Kimerítő meló. De a nők egy része olykor kap némi egérutat: egy jó kifogást, egy jó ürügyet arra, hogy őszintén elmondja, ami a szívét nyomja, hogy megbocsásson akkor is, ha tudja, hogy nem kéne (...), anélkül, hogy rásütnék a skarlát betût. Emma Chase
-
A hatékonyság képviseli a fő szervező erőt a nyugati társadalmakban, és az élet minden területét bekebelezi. A család akkor boldog, ha vasárnapra mindent kipipált a heti teendők listáján, a nyelviskolák a hatékony nyelvtanulást és nem a nyelvi igényességet reklámozzák. Az a jó laptop, amely pár másodperc alatt betölti az adatokat, de jobb, ha még hamarább; az a jó vitamin, amely a lehető leggyorsabban felszívódik. Ha pedig jól gazdálkodunk az időnkkel, és sok mindent csinálunk, mindenki elismerően bólogat: bizonyára jó az életünk. Régebben a szent helyét a természetben kerestük - ma a technikában. Csányi Vilmos
-
Ahhoz képest, hogy elég sok rejtélyben volt már részem, van egy, amit még mindig nem értek: hogy miért bukkannak fel bizonyos emberek az életünkben? Miért mennek el mások? És megint mások miért válnak a részeddé? Némely barátságról úgy érzed, örökké fog tartani, más barátságok pedig túl hamar érnek véget. (...) Nem minden barátság sorsa, hogy egy életre szóljon; ami tényleg örökké tart, az a fájdalom, amikor elveszítünk valakit.
-
Minden természetbúvárnak ajánlom, (...) hogy ragadja meg a kínálkozó alkalmat s menjen neki egy szárazföldi, vagy ha másként nem lehetséges, valami hosszú tengeri útnak. Biztosra veheti, hogy a reá váró nehézségek vagy veszedelmek sohasem oly súlyosak, mint ahogy előre képzeli. Erkölcsi szempontból az lesz nyeresége, hogy az utazás megtanítja őt bizonyos jólelkû türelmességre, megszabadul az önzéstől, megszokja az önálló cselekvést és megtanulja mindenből, ami történik, a legjobb tanulságot maga részére levonni. Egyszóval: elsajátítja a legtöbb matróz jellemző tulajdonságát. Persze az utazás esetleg bizalmatlanságra szoktatja; de ugyanakkor rájön, hogy valójában milyen sok a jószívû ember, akikhez soha azelőtt nem volt semmi köze és talán nem is lesz többé, s akik mégis készséggel sietnek segítségére. Charles Darwin
-
A szerelem sebezhetővé tesz. Érzékeny dolog. Törékeny. És én elveszek ezekben. Ha szerelmes vagyok valakibe, hajlamos vagyok eltünedezni. Sokkal egyszerûbb néhány hónapig imádattal nézni egymásra, gyûjteni a szép emlékeket, és belsős poénokkal viccelődni, majd elmenekülni abban a másodpercben, amikor a dolgok kezdenek komolyra fordulni, majd megismételni az egész körforgást egy új személlyel. Jennette McCurdy
-
Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját célait érje el. Ez gonosz, amaz együgyû; s reájok támaszkodván, mindenikben kárt vallhatsz. Kölcsey Ferenc