Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Az élet (az emberi életet is beleértve) véletlenszerû eseményekből keletkezett; véges lények vagyunk; és bármennyire is szeretnénk, önmagunkon kívül senki másra nem számíthatunk, senki sem véd meg bennünket vagy bírálja el a viselkedésünket, senki más nem ad értelmes életcélt. Nincs predesztináció, mi döntünk arról, hogyan éljük a lehető legboldogabb, legteljesebb és legértelmesebb életet. Irvin David Yalom
-
A vallás fenntartására irányuló minden kísérlet, bármilyen modernnek tetszik is, végső soron egy alapjaiban hamis, az embert önmagától és a valóságtól elidegenítő viszonyulásmód fenntartását szolgálja. Az emberiség fejlődése a társadalmi haladáson, a megismerés gazdagodásán, a tudomány és technika eredményein keresztül az embernek önmagához és az objektív valósághoz való adekvát viszonyulását alakítja ki, amely lehetővé teszi, hogy az értelem világossága végképp eloszlassa az emberi tudat zugaiban oly sokáig kísértő árnyékokat is.
-
Amikor szerelmes vagy, senki és semmi nem létezik, csak te és a másik. Sőt, még ti sem léteztek, egyszerûen csak lángoltok, repültök, eggyé válva mindennel és mindenkivel. Amikor a feltételeidet, az elvárásaidat kéred számon a másikon, már nincs szerelem. Csak egy kötél, amelyet a másik nyakára akarsz tekerni. S noha póráznak szántad, fojtózsinór lett belőle.