Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Mindenkit meg lehet váltani, és azoknak kell adni a legtöbb szeretetet, akik a legnehezebben megválthatók. Próbára tétetünk ezzel, hiszen könnyû azt szeretni, aki viszontszeret bennünket. Ám sokkal nehezebb szeretetet nyújtani annak, aki gyûlölettel fordul el tőlünk, fájdalmat és bánatot okoz nekünk, és nem kér a szeretetünkből. Igazi próbatétel, hogy kiderüljön, képesek vagyunk a felebarátainkat is szeretni annyira, mint önmagunkat. Mert Isten mindenkit szeret, és ha azt akarjuk, hogy a földön is megvalósuljon a mennyország, akkor nekünk is azt kell tenni.
-
Az embernek magának kell próbák elé állítania magát, kiderítendő, függetlenségre és parancsra termett-e; méghozzá idejében. Nem kitérni saját próbatételeink elől, noha talán ez a legveszedelmesebb játék a játszhatók között, s végtére is csak próbák, melyeknek magunk vagyunk a tanúi, s kívülünk nincsen bírája. Friedrich Nietzsche