Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül.
-
A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé. Kahlil Gibran
-
Egyedül vagyok és egyre egyedebbül. Egyre magasabban van a léc. Egyrészt azért, mert többet tudok, többet tapasztalok, így automatikusan magamhoz hasonlóra, illetve lehetőleg jobbra vágyom (...). Úgy látszik, mégis vagyok olyan igényes, hogy inkább egyedül maradok. (...) És miközben nekem senki nem felel meg, azt érzem, hogy én nem kellek senkinek.