Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Valós válaszokat csak valós kérdésekre lehet adni. Mi értelme van, például, megkérdezni, hogy van-e ennek értelme? Mindig történik valami, és nagy valószínûséggel csak úgy magától nem szûnik meg semmiféle történés. Fölösleges is tudni, hogy miért. Mert ha tudnunk kellene, akkor már rég tudnánk. És valóban tudnánk, nem csak nagyjából. Ami a halált illeti: csak akkor kellene félnünk tőle, ha mi találtuk volna ki. Ne vegyétek komolyan a prédikátorok fenyegetéseit, nem a mi bûnünk. Nem kellene bûntudatot éreznetek amiatt, hogy meg fogtok halni, és rettegnetek sem kellene. Végül is, mi reményünk maradna, ha nem lennénk halandók?
-
Jókedvem van: jó az Isten; mogorva vagyok: rossz az Isten; nincs kedvem semmihez -, ő is közömbös. Hogylétem kölcsönzi neki a megfelelő attribútumokat: ha kedvem telik a tudományban, ő is mindentudó, ha viszont az erőt csodálom, akkor mindenható. Úgy nézem, léteznek a dolgok: ő is létezik; vagy mégis csak illúzió minden? máris kámforrá válik. Ezernyi érv szól mellette, és ezernyi ellene; ha lelkesedem, felélénkül, ha zsémbelek, egyből levegőért kapkod. Lehetetlen ennél változékonyabb képet alkotnunk: úgy félünk tőle, mint egy óriástól, és bármikor eltapossuk, mint egy rovart; bálványozzuk: ő a Lét; elutasítjuk: ő a Semmi. Ha az Ima váltaná fel a Gravitációt, még az sem biztosítana számára egyetemes időtartamot: örökre kiszolgáltatott maradna annak, hogy mikor van rá egy szabad óránk. A sorsa úgy akarta, hogy csak a naivak és a visszamaradottak szemében legyen változatlan. A tüzetes vizsgálat leleplezi: felesleges ok, esztelen abszolútum, a gyagyások ura, a magányosok időtöltése, szalmaszál vagy fantom, aszerint, hogy szellemünket szórakoztatja, avagy lázas képzeletünket borzolja. Emil M. Cioran
-
A félelem hasznos lehet, de csak akkor, ha a megfelelő dolgokra irányul. A világ megértésének tekintetében a félelem ösztöne csapnivaló kalauz. Miközben rávesz bennünket arra, hogy a figyelmünket olyan valószerûtlen veszélyekre irányítsuk, amelyektől a leginkább tartunk, elhanyagoljuk azokat, amelyek valóban a legkockázatosabbak. Hans Rosling