Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Van valami rövidzárlat a szerelemben, mintha újra kellene olvasnunk egy bekezdést, hogy megértsük az összefüggést a mondatok között. Vad érzés ez, orkánként tör az emberre, és szétvisz mindent, mint a vihar egy huzatos házban. Mindent el akar törölni, mindent újrateremteni, mintha előtte nem létezett volna a világ.
-
Írjunk, fessünk, főzzünk, teremtsünk, szolgáljunk, szerelmeskedjünk, dolgozzunk kőkeményen mindannyiunkért, és soha, de soha ne térjünk le erről az ösvényről. Botladozni lehet rajta, nagyokat esni is, de hé... senki sem játszana Super Marióval, ha egy sík pusztán haladna előre anélkül, hogy tekikatonák és sárkányok, szakadékok és buckák akadályoznák. Steiner Kristóf
-
Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízû barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat. Schäffer Erzsébet
-
- Nem nevetek! - sírtam. - És kérlek, te se nevess, de azt hiszem, azért olyan nehéz túltennem magam ezen a pasin, mert komolyan azt hittem, hogy ő a lelki társam. - Valószínûleg az is volt. Csak az a baj, hogy nem fogtad fel, mit is jelent ez a szó. Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk.ó, és, ugye, mindenki erre vágyik. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Õ az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínûleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tûnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltûnnek. Elizabeth M. Gilbert