Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
No lám milyen becstelen eszközzé akartok ti tenni engem. Játszani akarnátok rajtam; ismerni billentyûimet; kitépni rejtelmem szívét; hanglétrám minden hangját kitapogatni a legalsótól a legfelsőig; pedig e kis eszközben zene rejlik, felséges szózat, mégsem bírjátok szavát venni. A keservét! Azt hiszitek, könnyebb énrajtam játszani, mint egy rossz sípon? Gondoljatok bármi hangszernek: rám tehetitek a nyerget, de nem bírtok játszani rajtam. William Shakespeare
-
Az emberek nagy része azt nézi meg, hogy milyen eszközökkel rendelkezik, mik a körülmények, és ezek alapján határoz meg valamilyen célt. (...) Vagyis nem azt próbálja meghatározni, hogy mi a nagy kép, mire vágyik pontosan, mit szeretne elérni, mi a célja, hanem éppen fordítva jár el. Valójában nem is határoz meg célokat, csak a körülményekhez alkalmazkodik. A körülmények pedig nagyon sokszor nem arra ösztönzik, hogy dolgozzon, mert ha körbenéz maga körül, akkor csak azt látja, hogy még erre is szüksége lenne, meg arra is.
-
Az ember ragaszkodik az ellenségeihez, akik minden este ugyanazzal a gonosz, fagyos, kaján tekintettel fogadják, ragaszkodik a falhoz, amelyről mindig törvényszerûen visszapattan, ragaszkodik az idegenség légköréhez, amelyben jobban önmagára eszmél, mint barátok között, ragaszkodik az őserdőhöz, amelyben eltéved. Hevesi András
-
Miért mindig a nő érzi úgy, hogy csalódik a férfiban? (...) Mi van, ha erről nem a férfiak tehetnek? Ha egy bizonyos kor és bizonyos számú kapcsolat után még mindig egy helyben toporgunk, míg az exbarátunk már hegyen-völgyön túl jár? Lehet, hogy a probléma forrása nem ő, sőt nem az azelőtti és nem is az azelőtti barátunk, hanem bármilyen fájdalmas is kimondani, a hiba önmagunkban keresendő?
-
A katona alighanem a legegyszerûbb lény a világmindenségben. Amikor félni kell, félünk, amikor bánatosak vagyunk, bánkódunk, amikor nevetnünk kell, nevetünk. Nem, nem feledkezünk el semmiről, a háború minden napja súlyos teherként telepszik a lelkünkre, és valamikor majd négyszemközt kell maradnunk az emlékeinkkel, de ma még semmi gondunk ezzel. Élünk, mi kell még? Arkagyij Babcsenko
-
Minden irányból, mindig egyetlen pont felé indulok el. A gondolatok, az emlékek, az álmok, a tevékenységek mind ugyanoda törekszenek: valami kielégüléshez, kiegyenlítődéshez, beteljesüléshez. Valamihez, ami addig érdekes csak, addig vonzó, amíg elérhetetlen, amíg meg nem kapom, föl nem falom. Közben, mintegy felkészülésként, iskolaként a kis örömök és a kis halálok, a tulajdonképpeni létezés. S az egyetlen pont mintha bennem volna. Bertók László