Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Ez a tavasz törvénye: életet bontani, továbbadni az életet, világra hozni valakit. Komoly, szép érzés volt ez. Érezte, hogy valamennyien egyek, szövetségesek, közös a céljuk: az erdő, az állatok, a madarak és ő maga. Egy törvénynek engedelmeskednek, és egyazon parancsot hordoznak magukban: az életet. Wass Albert
-
Kezdetben csak a szerelem van, ez mindent kitölt és - ahogy mondják - "elvakít". (...) Aztán - az első tüske. Bármi lehet, nem fontos, mi. Ám a kétség növekedni kezd, rétegeződik, erősödik, mint a régi barlangok mélyén, a cseppenő víz cseppkövet épít, de maga-magát is építi lefelé, és eljön a pillanat, bár ez évekig tart, míg összeér a két oszlop. Kiábrándulás, kétség, gyûlölet-rétegek kövesednek egymásra. Végül semmi sem marad az emberben. Nemere István
-
Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen. Al Ghaoui Hesna
-
Ha valakit szeretsz, tényleg szeretsz, akkor semmi más nem számít. Néha-néha lesznek ugyan próbatételek, amiket ki kell állni; ha nehézségek merülnek fel egy kapcsolatban, akkor az egyik fél, vagy mindkettő, elgondolkodik rajta, hogy túl sok ez a nehézség számára, és megfontolja, hogy kiszálljon-e a kapcsolatból. Lehet, hogy a pár egyik tagja érzelmileg bezárkózik, mert megbántották a múltban. Vagy lehet, hogy a másik annyira hozzászokott már, hogy egyedül van, hogy nem tudnak együtt párként funkcionálni. Vagy talán az egyikük cipel magával valamilyen terhet - legyen az fura család, depresszió, bármi -, és elfut a másik elől, mert fél. A helyzet feszültté válik. A kapcsolat jövője hirtelen megkérdőjeleződik. De aztán az utolsó másodpercben az egyik vagy mindkét ember rájön, hogy a szerelem bármilyen problémát legyőz, majd egymás karjaiba rohannak, és összeölelkeznek. Fura család, elköteleződési nehézségek - bármi is a probléma, félrehull. Csak ilyen egyszerûen. Egy beszélgetés, egy vita, egy veszekedés... és már meg is van oldva. Örökre.
-
Biztos recept az lehet a boldogtalansághoz, ha ahelyett, hogy mernél önmagad lenni, és követni a szíved vágyát, olyan szerepbe kényszeríted magad, ami valójában nem te vagy, amit nem szeretsz igazán, s mindezt kizárólag azért, hogy az legyél, akinek szerinted a többi ember látni szeretne... ettől aztán igazán nyomorultul érzed magad, mert bár mindent megteszel, hogy ez sikerüljön, mindig lesz legalább egyvalaki, akinek nem felelsz majd meg. Ha ezt az utat követed, vesztes csatába indulsz. Szabó Péter
-
A Világegyetem egységes, önálló egész, minden elkülönített elemét a teljességével összevetve kell definiálni. A múlékony életjelenségek, még ha abból a tudatos és intelligens fajtából valók is, amit értelmesnek szoktunk nevezni, csalóka kapaszkodókkal rendelkeznek csupán a teljesség egyes, tetszés szerinti részelemein. Frank Herbert