Téma
Opera idézetek
-
A társadalmak természetesen bölcsen óhajtanak eljárni, amikor azt kell eldönteniük, hogy milyen technológiákat - azaz a természettudomány miféle alkalmazásait - kell fejleszteni és milyeneket nem. De ha nem pénzelik az alapkutatást, ha nem támogatják a tudás önmagáért való gyarapítását, akkor veszedelmesen korlátozottá válnak a választási lehetőségeink. Carl Sagan
-
Az emberek úgy beszélnek az álomról, mintha az az éjszaka és az alvás jelensége volna. Pedig jobban kellene tudniuk. Minden eredmény, melyet felmutatunk, önkecsegtetésünkből származik, és minden önkecsegtetés az álmokban ébred föl. Az álmodozás a munka enyhítése, a bor, mely a cselekvésben fenntart bennünket. Lewis Wallace
-
Ha igazad van, akkor igazad van. Ha tévedsz, akkor tévedsz. Ha ezzel nem vagy tisztában, sosem fogsz egésszé válni. Nem tudod majd megkülönböztetni a jót a rossztól. De nem csak a jót kell felismerni. Jobb, ha felismered mindkettőt, a jót is és a rosszat is. Így tudni fogod, melyik melyik. Bob Marley
-
Az eszmékkel úgy vagyunk, mint az élő szervezettel. Sok magvat hintenek el, de csak kis mennyiség indul csírázásnak; és a belőlük kifejlett élőlények közül a legtöbben a létért való küzdelemben elpusztulnak, úgyhogy csak kevés marad életben. Hasonló kiválasztásnak vannak alávetve a természettudomány tanai, a természetnek leginkább megfelelőket szemelik ki közülük. Svante Arrhenius
-
A sznobizmus egy nagyon jó dolog, az előreviszi a kultúrát, azzal semmi baj nincsen. Ha - vagy mert adsz magadra, vagy mert olyannak szeretnél látszódni - színházba jársz vagy könyveket vásárolsz, és azokat elkezded olvasni, vagy megszereted, vagy föl fogod adni. Tehát a sznobizmus egy oda vezető folyosó. Grecsó Krisztián
-
A víz az egyetlen ital, mely igazán oltja a szomjat; innen van, hogy csak nagyon kis mennyiséget lehet belőle inni. A többi folyadék, amit az ember megiszik, csak enyhítőszer; és ha az ember mindig csak vizet innék, sohase mondták volna az ember egyik kiváltságának azt, hogy: akkor is tud inni, amikor nem szomjas. Jean Anthelme Brillat-Savarin