Téma
Optimizmus idézetek
-
Voltak olyan idők, amikor szép volt minden, aztán, mint a dús búzamezők aratás után, csupaszon, magányosan maradtunk. Azonban semmi sem marad mozdulatlanul, ha van, ki elvesse, akkor a magok újra kihajtanak. (...) Az élet nem áll meg, ha van akaratod, és hited, sok mindent jobbá tehetsz. J. J. Stalter
-
Hiszek a sokszínûségben, az elfogadásban. Hiszek abban, hogy lehetünk még egy olyan ország, ahol nem a mindennapi gyûlölet dominál, ahol nem utálnak valakit azért, mert valamiben más, ahol nem támadnak egymásra emberek azért, mert mást gondolnak a világról, másra szavaznak, ahol a tisztelet erősebb, mint az utálat, ahol árokásás helyett hidakat építünk, ahol szabadon lehet gondolkodni, szeretni, élni. (...) És ez csak rajtunk múlik. Senki máson. Tegyünk együtt azért, hogy jobb legyen ebben az országban élni, hogy ne kapásból támadjunk, hogy ne ítélkezzünk, hanem beszélgessünk, vitatkozzunk, érveljünk. Az előre visz. Minden más csak mérgez. És azzal csak ártunk, magunknak is. Balatoni József
-
Olyan sokáig éltem árnyékban, míg a sötétség a világommá nem vált. De az idő múlásával a szeretteim felkapcsoltak egy lámpát. Ez először elvakított, olyan fényes volt. De az évek során a szemeim hozzászoktak, és most már látok. Így már koncentrálhatok a jövőmre, amely fényes. Fényesebb, mint valaha.