Téma
Öregedés idézetek
-
Mindig is azt vallottam, hogy életkorunkból sem letagadni, sem ahhoz hozzáadni nem okos dolog. Ne üljünk fel annak a csalfa szólásmondásnak, mely szerint ki-ki annyi éves, amennyinek látszik, nem igaz továbbá az sem, hogy mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát, hamis az a tétel is, miszerint "nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal" (hajdani sláger), szent igaz ellenben, hogy mindenki annyi éves, amennyi a személyi igazolványába bele van írva.
-
Ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, és minden öreg fát már régen kivágatott, akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet. Fekete István
-
Ha a Homo sapiens el is pusztítja önmagát, az univerzum megy tovább úgy, ahogyan eddig. A földi evolúciónak négymilliárd év kellett ahhoz, hogy kialakuljon az intelligens majmok civilizációja. Ha mi eltûnünk, és az evolúciónak újabb százmillió év kell ahhoz, hogy kialakuljon az intelligens patkányok civilizációja, akkor annyi kell. Az univerzumnak van türelme. Yuval Noah Harari
-
Huszonnégy esztendős korodban még megengedheted magadnak, hogy azt hidd: a felnőtté válás, legalább a te esetedben, csupán hivatali tévedés, amit hamarosan helyrehoznak. Azután egy napon arra ébredsz, hogy a kutyád nyolcvannégy éves, te magad pedig harminchét, és akkor már az egész kérdést alaposabban meg kell vizsgálni. Stephen King
-
A fajok külön teremtésének tézise közvetlenül csak a leszármazásnak mond ellent. De aki a leszármazást tagadja, annak - láncreakciószerûen - azt is tagadnia kell, hogy a Föld régi, hogy a fizikai kormeghatározási módszerek helyesek, hogy az atomfizika és az elektrodinamika, amelyek révén e mûszerek mûködnek, érvényes.