Téma
Örökbefogadás idézetek
-
Hát azt tudod-e, mit mondott Platón Lakomájában Arisztophanész? Szerinte a legendás időkben három nemû ember létezett. (…) Régen nem férfiak és nők éltek a világon, hanem férfi-férfiak, férfi-nők és nő-nők. Vagyis mindenkiben két ember lakozott. Így azután elégedetten éltek, és nem láttak szükséget semmiben. Csakhogy Istenség egy pengével mindet félbevágta. Pontosan két egyenlő félre. Ezért azután külön férfi és nő lett belőlük, és egész életükben összevissza kószálnak keresve a másik felet, akinek valahol csak meg kellett maradnia. Murakami Haruki
-
Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot (...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás. Lauren Oliver
-
Az öntudatos embernél... valami elromlik. Õ elvesz, de sosem ad. Folyamatosan gyûjtöget, és képtelenné válik a megosztásra. Folyamatosan határfalakat épít maga köré, hogy senki se juthasson a közelébe. Figyelmeztető táblákat aggat maga köré: "Tilos az átjárás. " (...) A tudatosság a végtelen élet, a bőséges élet. Nem ismer határokat. De szinte mindenki öntudatos. Osho
-
A tisztítótûz is itt van, az életben. Szenvedésnek hívják. A belőle szabadulni vágyó ember figyelmesen átadja magát neki. Tanulni akar belőle. S ha érted már, mire tanít a szenvedés és hogyan - én csupán arra akarlak megtanítani, hogy képes legyél érteni a szenvedés nyelvét - , rájössz majd, hogy a mennyország is itt van. Mostnak hívják. Kornis Mihály