Téma
Örökbefogadó szülő idézetek
-
A földrajz kulcsfontosságú: behatárolja, mit tehet, és mit nem az emberiség. Persze a politikusok is fontosak, de a földrajz fontosabb. Az emberek döntései - most és a jövőben is - sosem függetlenek a fizikai kontextustól. Minden ország történetének kiindulópontja a szomszédokhoz, a hajózási útvonalakhoz és a természeti erőforrásokhoz viszonyított elhelyezkedése. (...) A földrajz nem egyenlő a sorssal - hiszen az ember beleszólhat az események alakulásába -, de igenis számít. Tim Marshall
-
A kijelentések a matematika építőkövei, ám a ház nem csupán építőkövekből áll. Kötőanyagra is szükség van, hogy értelmes struktúrákat állíthassunk össze belőlük. Ezt a szerepet töltik be a bizonyítások, amelyek a matematikusi munka betetőzését képezik. Rögzítik, mi igaz és mi nem, de ami még sokkal lényegesebb, a megértésről tanúskodnak. Ron Aharoni
-
Sokáig azt hisszük, hogy a Végzet mennydörgésszerûen köszönt be, görögtûzzel, istennyilával, kürtökkel és oboákkal. Aztán egy napon megismerkedünk vele, s megtudjuk, hogy sokkal jobb modorú. A tüdőrák, a nyomorúság, a megalázás, a halálos szerelem egészen csendesen jelentkeznek, mintegy kopogtatnak, halk hangon kérdik: "Szabad?" S aztán belépnek. Márai Sándor
-
Vannak a földnek pontjai, mik különös szépségeket tárnak elénk: hegy, völgy, zuhatag, kristályfény, komor sziklák, csillogó kövek, szökellő vízsugarak, mind található, szemlélhető, élvezhető; megnyílva, kitárulva, hívogatva, csalogatva bennünket, hogy bámuljuk és csodáljuk őket mi emberek, a közönséges, múlékony szerves férgek.
-
A korábban objektumként elgondolt, lényegében nyersanyagforrásként, eszközként értelmezett bolygóra többé nem tekinthetünk így, hanem az egy velünk együtt élő és változó organizmus, amelynek részei vagyunk. Társadalmunk alakítója lett a klímaváltozás, a számos nagy volumenû természeti katasztrófa, a számtalan kihalt állat- és növényfaj, melyek mind azt mutatják, hogy az ember nem használhatja büntetlenül, következmények nélkül a bolygót, mert a Föld minderre reagál, velünk és miattunk változik.