Téma
Örökkévalóság idézetek
-
Az alma, amit a kígyó megetetett velünk, az egocentrizmus volt. A tudás, amelyet a halhatatlanságért cserébe kaptunk, mindössze egy téveszme: azt hittük, miénk a világ. Nos, a világ emlékeztetett rá bennünket, hogy szó sincs róla, s mivel a halhatatlanságot már elkótyavetyéltük, benyújtotta a számlát. Ennyi az egész.
-
Ha minden erkölcs Istentől származik, mit jelent abban hinni, hogy "Isten jó"? Nem tautológia ez? Ha a Sátán nyerte volna a végső harcot (a spoiler az, hogy nem ő nyert), legyőzte volna Istent, és ő vált volna a legerősebb hatalommá az Univerzumban, nem ő lenne a mi Istenünk? Találkoznánk az új főnökkel, és ugyanúgy jónak mondanánk - definíciószerûen. Penn Jillette
-
A tudomány jelen állása szerint a Higgs-bozon valós, Harry Potter nem, Istenről pedig nem tudjuk tudományos módszerekkel eldönteni - mégis, a Higgs-bozon léte vagy nemléte a legtöbb ember számára semmit sem jelent, míg Harry Potter története meghatározó volt egy generáció életében, Isten nevében pedig évezredek óta önzetlen jótettek és borzalmas szörnyûségek egész sorát követték már el.
-
Evelyn Rosar-nek volt egy kifejezése a függöny felgördülése előtti néhány pillanatra. Úgy hívta, hogy szent idő. De nem kell színésznek lenni, hogy az ember tudja, mi az a szent idő. Az a lélegzetvételnyi idő, mielőtt azzá válsz, aki mindig is lenni akartál. Egyesek számára ez az örökkévalóság, mások számára ez a pillanat túl hamar tovaszáll.