Téma
Szerelemvágy idézetek
-
Amíg veled össze nem hozott a sors, hiába éltem. Rideg és örömtelen volt a világ, és szívem, amelyben tágas hely volt sok vendég számára, rideg és magányos maradt a házi tûzhely melege nélkül. Nagy szükségem volt rá, és nem látszott elérhetetlen álomnak, hogy az az egyszerû öröm, amiből mindenkinek kijut, amit az egész emberiség élvez szerte a világon, hozzám is elérjen valamilyen formában. Ha öreg, rút és torz vagyok is. Ezért vontalak a szívemre (...), ezért zártalak oda be, és azt hittem, meg tudsz melegedni a tûznél, amit te gyújtottál benne. Nathaniel Hawthorne
-
A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban. Paulo Coelho
-
Önző vagyok és énközpontú, mint minden ember, aki nagyon-nagyon akar valamit. Annyira vagyok én önzetlen, mint a gyerek, mikor az egész világot követeli magának. Azért szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, mert még soha életemben nem találkoztam olyannal, mint te, mert te vagy az egész világ nekem, és mert mindig szerettelek. Pelham Grenville Wodehouse