Téma
Színésznő idézetek
-
A legfontosabb, hogy tudjam szeretni a helyzetemet, elfogadjam önmagamat és ne próbáljak másnak látszani, mint ami vagyok. Nem is nagyon tehettem volna meg, hiszen én egy ország előtt öregedtem meg, a képernyőn milliók láttak fiatalon, majd középkorúnak, később idősödőnek. De nincs ezzel baj, ha képes az ember elfogadni. Ha egy színésznő ötvenévesen még Júliát akarja eljátszani, azt a közönség ki fogja nevetni, de ha a dajkát, akkor ünnepelhetik. És ez nem azt jelenti, hogy elengedhetjük magunkat, sőt. Hozzuk ki a maximumot a lehetőségeinkből, lépjünk át az átléphető falakon, de ne akarjuk egy másik ember életét élni, inkább teremtsük meg a komfortot, a harmóniát a sajátunkban. Jakupcsek Gabriella
-
Közönséges nők sohase mozgatják meg képzeletünket. Tulajdon korukba vannak bezárva, semmiféle varázslat nem alakítja át őket. Lelküket éppoly könnyen meg lehet ismerni, mint a kalapjukat. Mindenütt megleljük őket. Egyikükben sincs rejtelem. Reggel lovagolnak a Parkban, délután fecsegnek a kávénál. Megvan a mindig egyforma mosolyuk és udvarias modoruk. De a színésznő! Mennyire más egy színésznő! Oscar Wilde
-
Egy színész akkor tud hiteles lenni a szerepeiben, ha van köze a közvetítendő érzelmekhez. Félreértés ne essék, nem kell gyilkosnak lenni ahhoz, hogy egy ilyen szerepet eljátsszon az ember, de az indulattal vagy épp a dühvel valamiféle köszönő viszonyban kell lenni. Minden esetben igyekszem megkeresni a kapcsolatot és hiteles maradni. Minden szerepről úgy gondolkozom, mint különálló karakterről, melyek szándékai, motivációi még ha ismerősek is, nincs közük hozzám.
-
A színháziasság nem a kosztümökön múlik. Nem elég csak lefújni magatokat gázolajjal, fel kell gyulladnotok, hogy éghessetek. A színháziasság nem jelenti azt, hogy bombaként kell robbannotok, lehettek olyan, mint egy csendes vihar. A mélyen bennetek lévő érzelmeteket kell kiközvetítenetek. Ez a színháziasság igazi lényege!