Téma
Születésnap idézetek
-
A mi életünkben is van olyan pont, ahonnan nincsen visszatérés. Aztán ritkán ugyan, de előfordul, hogy eljutunk egy olyan pontig, ahonnan nincs előremenetel. És amikor az eljön, legyen jó vagy rossz, nem tehetünk mást, mint azt, hogy beletörődve elfogadjuk. Ilyen a mi életünk ugyanis. Murakami Haruki
-
A halál semmi. Nem félek a semmitől. De a múló idő, az valami más. A múló idő megrémít. Rémítő a gondolat, hogy a kislányom felnő. Nem tudok szembenézni azzal, hogy a fiam erősebb lesz nálam, és ő segít majd nekem felmenni a lépcsőn. Rettegek attól, hogy rá kell majd néznem a felnőtt gyerekeim arcára, miközben rosszabbul látok majd, mint most. Penn Jillette
-
Akármilyen vagy, beléptél az életembe és megváltoztattad a pályát, amin futok. Merre hajolt, merre futott volna találkozásunk nélkül, ki tudja? Egymás mellé kerül két bolygó és megváltozik a világegyetem: ha vonzásuk túl erős, egymásba zuhannak és eggyé robbannak össze. De ha nem is, elhajlik addigi pályájuk és megváltozik a világ tőle. És akármennyire távolodnak az ûrben, akárhogy felejtenek és tagadnak, pályájuk kitörölhetetlenné teszi a pillanatot, mikor közel kerültek.