Téma
Technológia idézetek
-
Sokunk naiv álma az, hogy a technológia mindig a jó erőket szolgálja majd. Ne álljunk meg, folytassuk, amilyen gyorsan csak lehet, ne figyeljünk oda következményekre. Ez nem választási lehetőség. Meg tudjuk csinálni. Ha megvan, el kell fogadnunk néhány kellemetlen velejáróját is, és mintegy önmagunkkal kell fegyverkezési versenybe szállni: ha akarjuk a hatalmat, korlátoznunk kell, és jobb, ha kitaláljuk, hogyan korlátozhatjuk. Chris Anderson
-
A nyugati "civilizált" világ nagy része küzd a túlsúly problémájával, miközben korlátlan információ áll rendelkezésünkre ennek káros hatásairól. Alapvetően nem esztétikai értelemben fontos ez, hanem azért, mert a túlsúly megkeseríti életünket, számos betegség előfutára, így végső soron rövidebb életet eredményez. Azt is rosszabb minőségben. Iller Barbara
-
Ha a technológiára gondolunk, és hogy elemi veszélyt jelent: ez elég nagy kijelentés, és akkor könnyû azt gondolni, "Oké, itt a telefon a kezemben, görgetek, kattintok, használom. Hol az elemi veszély? Jó, van a szuperszámítógép a képernyő másik oldalán, az agyamra állítva rávett, hogy megnézzek még egy videót. Miért veszélyes ez az életre?" Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt, hanem a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést. Ha a technológia tömeges káoszhoz, felháborodáshoz, modortalansághoz, bizalmatlansághoz, magányhoz, elszigetelődéshez, nagyobb polarizációhoz, több meghekkelt választáshoz, több populizmushoz vezet, eltereli a figyelmet, hogy nem törődünk a valós problémákkal, az a társadalom hibája. Tristan Harris
-
A világ a szemünk láttára uniformizálódik; a telekommunikációs eszközök egyre fejlettebbek lesznek; a lakásokat újabb és újabb háztartási eszközök népesítik be. Az emberi kapcsolatok fokozatosan ellehetetlenülnek, és ettől azoknak a történeteknek a száma is lecsökken, amelyekből felépül egy ember élete. És lassacskán kibukkan a halál arca, teljes pompájában. A harmadik évezred csodálatosnak ígérkezik. Michel Houellebecq