Téma
Technológia idézetek
-
Ha valami eszköz, akkor csak ott áll, türelmesen várva. Ha valami nem eszköz, akkor dolgokat követel meg tőlünk, elcsábít, manipulál, követelőzik. Az eszközalapú technológiai környezet átváltozott egy függőségen és manipuláción alapuló környezetté. Ez az, ami megváltozott. A közösségi média nem egy eszköz, ami használatra szolgál. Saját céljai vannak, és eszközei vannak azok elérésére, a pszichológiát fordítva ellenünk. Tristan Harris
-
Ma, amikor az okostelefon alig egy évtizede lépett be az életünkbe, egyre gyanúsabb, hogy nem csak pozitív hatással bír. Úgy érezzük, sok a dolgunk, mégsem vagyunk hatékonyak. Bármikor elérhetünk bárkit, mégis magányosak vagyunk. A technológia egyrészt felszabadít, másrészt viszont magához is köt - és minél erősebb a függés, annál inkább el kell gondolkodnunk, hogy tulajdonképpen ki a főnök.
-
A közösségi médiának rengeteg remek vonása van: tarthatjuk a kapcsolatot sok ezer kilométerre élő rokonainkkal és barátainkkal, véleményt formál, és gyakran kifejezhetjük rajta keresztül, hogy mit érzünk. De van egy sötét oldala is, amit, azt hiszem, még mind csak most kezdünk felfogni. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy mit teszünk ki, amit mások is láthatnak. Nem mindig lehet tudni, hogy ki nézi. Robert Bryndza
-
A technológiától való félelem olyan, mint egy járvány, mint amikor vírusok grasszálnak. A digitális átalakulás ellenzői, ha tehetnék, a levegőbe repítenének valamennyiünket, nem is szólva a vallásos indíttatású gyilkos fantáziákról, mert természetesen azzal is gyanúsítanak bennünket, hogy istent játszunk. A probléma az, hogy az ember csak azt tudja megvédeni, amivel intellektuálisan azonosul. Márpedig nem állnak minden utcasarkon mesterfokozatú informatikus végzettségû tengerészgyalogosok. Frank Schätzing
-
Bár a technológiát arra is tudjuk használni, hogy gyakrabban kommunikáljunk egymással, hiányzik belőle az emberi kapcsolatok közelségének az a szikrája, ami pozitív módon stimulálja az agyunkat. Mi, emberek társas lények vagyunk, és a technológiával való kapcsolatunk veszélyezteti az egészségünket. Jill Bolte Taylor
-
Meggyőződésem, hogy jót tenne, ha a telefonjuktól és a tévétől is egy évre eltiltanák az embereket. (...) Ez a kütyü akarva-akaratlanul, kitölti az életünket. Az ember lefoglalja magát, és nem gondolkodik máson, a nagyobb összefüggéseken. Vannak benne jó dolgok is persze, de közben megeszi az "itt és most"-ot, és a másik szemébe nézést. Sándor György