Testvér idézetek

A lélek heves benső viharában a gondolat úgy csapkod, mintha folyadék lenne. Ide-oda hányódik, megdagad, s néha a hullámok tompa moraját hallatja. Apály, dagály, hullámhegy, örvénylés, a zátony előtt megtántorodás, dara és zápor, szétszakadó felhők mögött kicsapó villanások, a henye tajték meddő csapkodása, vad, de nyomban összeomló nekizúdulások, rettenetes és elpocsékolt erőfeszítések, kísértetiesen felderengő hajótörés, árnyak és összevisszaságok és minden, amit a végtelen tud, megvan az emberben is. Victor Hugo

A fuldokló természet, (...) az éhség - ezek mind-mind csak felszíni, kezelhető tünetek, egy külső héj... az igazi sötétség itt van belül. A fejünkben. És ettől megszabadulni sokkal, de sokkal nehezebb.

Bármilyen terület határait feszegetve a legnagyobb probléma, amellyel szembesülhetünk, hogy a határok mindig a sarkunkban vannak. Előrejelzéseink vagy idejétmúlttá válnak, mire megjelennek, vagy nevetségessé, miután egyértelmûen kiderül, hogy tévesek.

A halandók csak akkor veszik észre az élet csendes, finom, állandó jelenlétét, amikor váratlanul és hirtelen előbukkan a halál. Herman Melville

- Miért tetted ilyen bonyolulttá a szerelmet? Nem lehetne legalább ez könnyû? - A szerelem nagy, a fény a világegyetemben. És egy ekkora fénynek az árnyéka is nagy.

Amit a mindennapokban valóságnak hívunk, az a tudat kivetülése. Valójában nincsenek színek, hangok, textúrák, ízek vagy szagok az úgynevezett való világban. A való világ egy elképesztően kétértelmû, és mozgásban lévő kvantumleves. Energia és információ hullámzása egy végtelen ûrben. Az ég, amit egy rovar lát, nem ugyanaz, amit te meg én látunk. A mézelő méh látja az ultraibolya sugárzást. Fogalmam sincs, az vajon hogy nézhet ki. Ha egy méh meglát egy virágot, nem úgy látja, mint te és én, habár messziről megérzi a mézet. A kígyók érzékelik az infravörös sugárzást. A denevér hallja az ultrahang visszhangját. A kaméleon szemgolyója két tengely körül forog. Elképzelni sem tudod, hogy látná ezt egy kaméleon. Szóval mi a valóság? A válasz az, hogy nem létezik. Deepak Chopra

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. Fekete István

A patriotizmus (...) nem az idegenek gyûlöletét jelenti, hanem honfitársaink szeretetét. És számos olyan helyzet van, amikor honfitársaink érdekében idegenekkel kell együttmûködnünk. Yuval Noah Harari

Lézengők, kószálók - nézem őket az ablakon át, Neonfény és szegénység - ez egy hamis mesevilág. Házfalak, feliratok, festék-szórta mondatok Hirdetik a sztárokat, a sok múló divatot.

A cseppben is ott zúg a tenger... Keszei István

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam. Elszállt az álom és a láz. Ma föld fölöttem, föld alattam, és nem emel, és nem aláz. Babits Mihály

A modern világban, (...) amikor azt hittük, hogy a társas élet javulni fog, egyszerre szembetaláljuk magunkat a magány pestisével. Robin Dunbar

A háború alatt eredeti babkávé helyett pótkávé főzetét ittuk. Elfogadtuk, mert nem volt igazi. Ma a világgal vagyunk úgy, mint akkor a babkávéval. Pótvilágot kapunk, mert nemigen van más. Az íze, a színe olyan, mintha eredeti volna, de az utóíze kiábrándító. Erő nélküli, híg micsoda, hiányzik belőle az a barbár zamat és izgatószer, amelytől nekilódul a szív. Csoóri Sándor

Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk. Jón Kalman Stefánsson

Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket. Nagyobb igaza sohse volt népnek. Hitványabb Nérók még seholse éltek. Vagytok: a Ma, vagytok: a Holnap. Ady Endre

Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben.

Éppen ez a csapda a dologban, azt hinni, hogy tulajdonképpen megvagyunk. Az ember terveket sző, hiteleket vesz föl, mindenfélét bevállal, olykor kockázatokat is. Házat vesz, gyerekeket csinál, befekteti őket egy rózsaszínre festett szobába, aztán egész éjjel összeölelkezve alszik a másikkal. És teljesen odáig van ettől a... hogy is szokták mondani? Ettől az összetartozástól. Igen, így szokták mondani azok, akik még éppen boldogok. Vagy akik kevésbé azok... Mert ez a csapda a dologban: hogy az ember azt képzeli, joga van a boldogsághoz. Mekkora barmok vagyunk. Naivitás egy percig is azt hinni, hogy uraljuk az életünket. Anna Gavalda

A kis bajoktól kellene félni, a kis szeretetlenségektől, ádáz mellőzésektől, rideg érdektelenségtől, a napi "kis" jelentéktelen, ismétlődő, mindig ugyanoda ütő vízcseppektől. A kis haláloktól. Amelyek alattomosan közelítenek meg, kivédhetetlenül kerítenek hatalmukba és fojtogatnak. (...) A kis gyilkosaid elől menekülj!

A sünök (...) az éjszakai mûszak szemetesei, akik álmainkat megzavarni jönnek, és feltakarítják a kertet. Tehát egy jóindulatú ember jóindulatának nyoma nem kell hogy sas/oroszlán/bika legyen és még angyal sem a ház elé kitûzött zászlón. Elég egy csillogó tüskéjû sün, mely nyakában kereszt helyett nejlonzacskót visel.

Ennyit tesz a világukban élni: egy nagy hazugságot. Egy illúziót, ahol mindenki elfordítja a fejét, és úgy tesz, mintha nem volna semmi kellemetlen, nem léteznének a sötétség koboldjai, se a lélek kísértetei. Libba Bray