Téma
Univerzum idézetek
-
A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerû dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették. Pierre Franckh
-
Legyen szó akármilyen ránk váró kihívásról vagy épp nehézségről, betegségről: amint elkezd kibontakozni a rettegett esemény, és körvonalazódik, mivel is állunk szemben, sokkal kezelhetőbbnek és túlélhetőbbnek tûnik majd az egész, mert egyre több lesz róla az információnk, így egyre kevésbé érezzük magunkat kiszolgáltatottnak. Al Ghaoui Hesna