Téma
Utazás idézetek
-
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra. Nicholas Sparks
-
A különböző emberi kultúrákat éppúgy érdekes megismerni, mint a természet szépségeit, különlegességeit. Szórakozhatunk mások másságán, de ha ez uralja az elménket, a felsőbbrendûség tévútján járunk. Számomra az emberi tulajdonságok és szándékok felismerése a legjelentősebb élmény: idegen kultúrák, életvitelek, értékrendek. A legtöbben a kommunikáció lehetőségének hiányában is kíváncsiak, érdeklődők, segítőkészek embertársaik iránt. Mindenki tanulhat, ha mások felé nyitott. Erőss Zsolt
-
Valami újat felfedezni ismeretlenül, számomra mindig ez jelentette a kihívást, nem idegenvezetők után kullogni, és folyton arra nézni, amerre kötelező nevezetességeket látni, hanem andalogni csak, nézni a színház épületnyi kulisszáját, aztán szembetalálkozni a felnyitható híddal, tekintetemmel elkísérni az ûrhajószerû városnéző hajót, aztán továbbsétálni, amikor újra a lábam elé kanyarítják a vashidat, menni a hazafelé tartók felszaporodott csapatával tovább. Vannak sietők és vannak szemlélődők, minden újabb lépésnek célja van, és egyre inkább tudatosodik bennem, hogy én is valami felé tartok, anélkül, hogy eltévednék, ezek a csatornák vezetnek valahova. Hiszen keresés minden advent. Kontra Ferenc