Téma
Vágyakozás idézetek
-
A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú
-
A vágyak nem azonosak a kívánságokkal. A kívánságban van akarat, tett és tudás; amit az ember valóban kíván, azt meg is teszi. Ha valamire vágyunk, de nem tesszük meg mindazt, amire a vágy teljesüléséhez szükség lenne, ez azt jelenti, hogy noha vágyunk rá, valójában nem kívánjuk a dolgot. Az igazi kívánságok tehát mindig teljesülnek, mégis rendszerint olyan közérzettel élünk, mintha minden a vágyaink ellenére történne.
-
Miközben ilyen vagy olyan módon mindenki boldog akar lenni, nagy különbség van a törekvés és az eredmény között. Ez az emberi lények tragédiája. Félünk a szenvedéstől, mégis afelé rohanunk. Boldogságot akarunk, de elfordulunk tőle. Sokszor épp azok az eszközök, amelyek a szenvedést hivatottak enyhíteni, csak olajat jelentenek a szenvedés tüzére. Hogyan lehetséges ilyen tévítélet? Úgy, hogy össze vagyunk zavarodva, miként kezdjünk neki. Önmagunkon kívül keressük a boldogságot, miközben az alapvetően egy belső létállapot. Ha külső körülmény lenne, örökké elérhetetlen lenne a számunkra. A vágyaink korlátlanok, a világ fölötti uralmunk pedig korlátolt, átmeneti, és meglehetősen gyakran illuzórikus. Matthieu Ricard