Téma
Vágyakozás idézetek
-
Emberi ösztöneink azt feltételeztetik velünk, hogy a legtöbb dolog egyáltalán nem érdekes. A tévé távirányítójával váltogatjuk a tévécsatornákat, tíz adásba is belenézünk, míg az egyik mellett döntünk. A könyvesboltban húsz regénybe is beleolvasunk, aztán kiválasztjuk azt az egyet, amit akarunk. Megszûrjük, rangsoroljuk, megítéljük a lehetőségeket. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, hisz rettentő sok választási lehetőség van. De ha az ember író akar lenni, nap mint nap meg kell küzdenie ezzel az érdektelenség-sugalló ösztönnel. A sampon nem tûnik érdekesnek? A fenébe is, muszáj annak lennie, és ha nem az, akkor is azt kell hinnem, hogyha elindulok ezen a nyomon, valami érdekesre bukkanok. Malcolm Gladwell
-
A cukor a testünk számára olyan, mint valami drog. Dopamint, boldogsághormont szabadít fel, ami agyunk jutalmazási rendszerében (...) fontos szerepet játszik. Testünk, mint egy kábítószerfüggő, egyre gyakrabban és egyre több cukorra vágyakozik - leginkább csokoládé és egyéb édességek formájában -, ha nem kezdjük el már rögtön az elején rövid pórázra fogni. A dealerek mi magunk vagyunk, rajtunk múlik, hogy a legjobb kuncsaftunk almához vagy csokitortához jut ma este.
-
Mi ketten töredéklények voltunk, akik épphogy megízlelték a váratlan, megéledő valóság jelenlétét, ami majd kitölt bennünket és teljes egésszé tesz. Ott álltunk egy soha nem látott ajtó előtt. Csak mi ketten, derengő fényben, szorosan összekulcsolt kézzel, hogy tíz másodpercre érezzük a repülés szabadságát. Murakami Haruki