Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Változás idézetek
Ha az élet jégre visz, húzz egy korit, és húzz bele!
Nem a legrosszabb életszabály: hagyjuk a bajokat úgy, ahogy vannak.
Eltûnt a változást kiváltó ok, így maga a változás is odalett.
Az ébredéshez soha nem lehetünk túl öregek.
Irvin David Yalom
A dolgok változnak körülötted, de te mindig ugyanaz az ember vagy.
Még mindig jobb őrültségeket csinálni, mint belefáradni a sok hibába és kötelezettségbe.
Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
Nincs "elpocsékolt" élet, illetve csakis és kizárólag abban az esetben, ha egy ember szándékosan elfecsérli, eltékozolja azt.
Lucy Maud Montgomery
Ó, hogy szeretné az ember néha ollóval kivágni az életéből az órákat, amelyeknek egyetlen percéért halála pillanatában mindenét odaadná!
Harsányi Zsolt
Gyerekkorától kezdve egészen haláláig az utca embere közel négyévente lecseréli álmodozásainak tárgyát. Sőt ezek a cserék meglepően kiszámítható séma alapján történnek. Mivel minden álom valami módon a hatalomhoz kapcsolódik.
Luke Rhinehart
Csak mert valaki nem kedveli az életet, még nem biztos, hogy a végső megoldást akarja választani.
Fredrik Backman
Ha szeretlek, akkor vergődve A halált nem hívom soha, Eltûröm még a szenvedést is, Nem lesz az élet Golgota. Mikor álmomból fölébredtem, A percet meg nem átkozom - A lelkedhez kapcsolom lelkem S mint régen, ismét álmodom.
Ady Endre
Hogy jogod legyen a halálodat kérni, előbb ki kell élvezned az életet.
De sokan eldobnák maguktól az életet, ha azt később újból felvehetnék!
Kner Izidor
Az ország - lakosai származását tekintve - sokkal gyorsabban válik sokszínûvé, mint toleránssá.
Az asszonyt arra teremtették, hogy megfordítsa az ember sorsát!
Panait Istrati
A punk kultúra megtanított arra, hogy sokszor épp az a rossz választás, ha megpróbálunk mértéktartóak és visszafogottak lenni. Ha az ösztöneink azt súgják, hogy ideje hátrahagyni a "jó kislány" énünket, akkor hajrá.
Nadya Tolokonnikova
Én - az mindig valaki más.
Arthur Rimbaud
Egy válás még nem a világ, de ezt azok mondják, akik még sosem váltak.
Karafiáth Orsolya
Mostanában fárasztanak a fiatalok, mindig olyan szörnyen őszinték.
Anthony Ryan
« Előző
1
…
220
221
222
223
224
…
233
Következő »