Téma
Vélemény idézetek
-
Szinte mindenkinek az életében van valaki, akinek a véleménye fontos számára, de ha minden ember véleményét fontosnak tartod, az nagy hiba. Ha túlságosan számít mások véleménye, birka leszel. Ugyanakkor legalább egy kicsit összhangban kell lenned másokkal, ha bármi hasznosat szeretnél csinálni a világban. Sam Altman
-
Semmiféle magatartás nem jogosult, mely az emberi renden kívül akar felépíteni egyfajta életrendet és napirendet. Az ember számára a világ dolgainak és a cselekedeteknek addig van csak értelmük, amíg hatni akarnak az emberekre, s együttmûködnek az emberi világgal. Ez az együttmûködés lehet közvetlen és lehet közvetett. De saját érdekből senkinek nincs joga élni, igen, még alkotni sincs joga. Márai Sándor
-
Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk. Teller Ede
-
Bármidet, amid az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre. Ez határozza meg a megélt életünk minőségét; nem az, hogy gazdagok vagy szegények, híresek avagy ismeretlenek, egészségesek vagy betegek voltunk-e. Az határozza meg életminőségünket, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz, milyen jelentéssel ruházzuk fel őket, milyen viselkedésmóddal reagálunk rájuk, milyen elmeállapotba kerülünk miattuk. Viktor Emil Frankl
-
Minden embernek, így a magyarnak is szíve joga, hogy az anyanyelvét szeresse a legjobban, sőt természetes is, hogy így tesz, hiszen az az egyetlen nyelv, amelyet igazán ismer. Azon a nyelven keresztül ismerte meg a világot és önmagát, és azt a tényt, hogy ő magyar, annak révén élte át nemzete történetét és irodalmát. Ehhez már csak arra a józan belátásra kell eljutnia a magyar embernek, hogy minden más ember is pontosan így van a maga anyanyelvével. (...) Csak intelligencia kérdése, hogy ezt az egyszerû tényt belássuk és elfogadjuk. Hogy ne sóvárogjunk folyton mások elismerésére a mi nyelvünk nagyszerûsége tárgyában, ne verjük a mellünket, ne szóljuk le mások nyelvét. A magunkét pedig ne hivalkodással becsüljük meg, hanem azzal, hogy igyekszünk minél alaposabban megismerni, és minél többet olvasni nyelvünk klasszikus és élő íróit.