Téma
Vélemény idézetek
-
Minden vezető poszt azzal a kockázattal jár, hogy az ember elszigetelődik. Mindenki azt mondja neki, amit hallani akar, és nemigen számolnak be azokról, akik más álláspontot képviselnek, vagy valamit ártottak az igazgatásnak. A vezetőhöz közel állók nem szívesen mondják neki azt, hogy nincs igaza. Ronald Reagan
-
Régen kételkedtek abban, amit mondtam, vagy vitatták, és vitatkoztunk. Ez jó dolog volt, az ember ilyenkor elemében van, mert érzi, hogy egy vitában tényeket tud felsorakoztatni, érveket hoz, és jó esetben meggyőz. Ez nagyszerû érzés. Most viszont akármit mondok, elhiszik. Nagyon kínos, mert én nem vagyok magamban annyira biztos, hogy ez jólessen. Annak örülnék, ha most is mondanák olykor, hogy vén hülye, az nem úgy van! És persze azt is megmondanák, hogy miért nem. Csányi Vilmos
-
Van egy bûvös határ: ez a kimondhatóság határa. Ha egy filmes a kimondhatóság határán belül gondolkodik, minden forgatókönyvéből filmet csinálhat. Ha viszont az érdekli, hogy a kimondhatóság határait hogyan lehet tágítani, hogyan lehet valamivel hamarabb kimondani azt, amit már ma sem ártana, vagyis ha a filmes megvan verve - vagy áldva - a szabadság iránti vággyal, szembe kell néznie azzal, hogy nem minden ötletéből lesz film, nem minden alkotása jut el a nyilvánosságig. Kósa Ferenc
-
Manapság a tolerancia zászlaja alatt egyen-emberek masíroznak, akik mind a tévé és az internet sugározta képhez akarnak hasonlítani és ahhoz mérnek másokat Is. Éljen a sokféleség, de azért mindennek van határa. Mégpedig elég szûk, média és oktatás szabta határa, ami Magyarországon még inkább szûkül. Éppen ezért egyre kisebb mértékû másság egyre könnyebben szúr szemet. Kartali Zsuzsanna
-
A korlátlan tolerancia óhatatlanul a tolerancia megszûnéséhez vezet. Ha korlátlan toleranciát tanúsítunk még azokkal szemben is, akik intoleránsak, ha nem vagyunk készek megvédeni a toleráns társadalmat az intoleránsak ostromától, akkor a toleránsakat elpusztítják, és velük együtt a toleranciát is. Karl Popper
-
Mindig szavazzunk! Ma ezzel tudjuk a leghatékonyabban befolyásolni életünk és jövőnk alakulását. Ahhoz az egy-két órához képest, amit egy szavazáson való megjelenés jelent, egyszerûen sokkal több múlhat azon, hogy részt veszünk és kinyilvánítjuk a véleményünket. Akkor is szavazzunk, ha az összes lehetőség rossznak tûnik. Mindig vannak rosszabb és kevésbé rossz lehetőségek, ha pedig nem megyünk el, akkor mások kezébe adjuk a saját és gyermekeink sorsáról való döntést, akik esetleg a még rosszabb lehetőséget fogják választani. Minden szavazat számít, hiszen az egyenként jelentéktelennek tûnő voksokból áll össze a végeredmény, amely pedig sokszor igen fájdalmas következményekkel járhat. Dorosz Dávid
-
Toleranciáról, párhuzamosságokról, egymásmellettiségről, szellemi demokráciáról, mások személyiségének tiszteletben tartásáról az irodalomban itt éppúgy nem beszélhetünk, ahogyan a közéletben sem. Amikor azonban a gyûlölet túlcsordul önmagán, akkor a normálisabbja becsukja az ajtót, és azt mondja, köszönöm, tájékozódtam, csatornát váltok (...), továbbhajtom a rádió keresőgombját, mindenen akad egy gomb, ahol ki lehet kapcsolni, távol tartom magam az erőszaktól; aki ebben utazik, azt elkerülöm, nem kötelező mindenkivel egyetértenem, még a többséggel sem, megvan a magam világa, nem kell a másé. Kontra Ferenc