Téma
Versengés idézetek
-
Rendíthetetlenül hiszek abban, hogy semmi sem olyan nehéz, mint szülőnek lenni. Minden más kapcsolatból van vészkijárat. Elhagyhatod a párodat, ezt a többség meg is teszi életében valamikor, amikor elmúlik a szerelem, amikor eltávolodnak egymástól, vagy amikor már nem boldog az ember szíve. Barátokat és ismerősöket is otthagyhatsz az út mentén, a rokonokat is, akár a testvéreidet és a szüleidet is. Mindenkit magad mögött hagyva mehetsz tovább az utadon, és boldogulni is fogsz. De a gyerekedet sosem hagyhatod el. Mattias Edvardsson
-
Szenvedélybetegként semmi mást nem kell érezned, csak a részegséget, drogmámort, ehetnéket. Elég összehasonlítani ezeket a többi érzelemmel, a bánattal, haraggal, félelemmel, szorongással, kétségbeeséssel, depresszióval, máris nem tûnik olyan utolsó dolognak egy kis függőség. Sőt, kifejezetten életképes választásnak bizonyul. Chuck Palahniuk
-
Regényt írni pontosan azért lehetetlen, mint amiért repülni. Az ember fajsúlya nagyobb, mint a levegőé, amelyben felszállni akar, olyan szervekkel pedig nem rendelkezik, amelyeket mozgatva ebben a ritka közegben elegendő felhajtó erőt nyerhetne. A regény alapját képező idea szintén nagyobb fajsúlyú, mint a kifejezésére felhasználható finom légnemû anyag: a nyelv, a szavak és mondatok közege; és miként az emberi test a repüléshez, a regényidea is nélkülözi a regénnyé váláshoz szükséges erőket. Amikor mégis regény születik, az ideát szavakból, mondatokból, alakok rendszeréből, szövegstruktúrákból épített hatalmas Boeing gyomrába helyezzük, hadd higgye: repül. Balla D. Károly
-
A tudatosság: létezés, az együttérzés: érzés, a kreativitás: cselekedet. Az én elképzelésem szerint az új embernek mindhármat egyesítenie kell magában. Amit én adok neked, az a legnagyobb kihívás, amelyet valaha is kaptál, a legnehezebben véghezvihető feladat. Olyan meditatívnak kell lenned, mint a Buddha, olyan szeretetteljesnek, mint Krisna, olyan kreatívnak, mint Michelangelo vagy Leonardo da Vinci. Egyszerre kell lenned mind egy időben. Csupán akkor érheted el a totalitásodat; máskülönben valami mindig hiányozni fog belőled. És az, ami hiányzik belőled, féloldalassá tesz, elégedetlenné. Nagyon magas csúcsra juthatsz fel, ha egydimenziós vagy, de csupán egy csúcs leszel. Én azt szeretném, ha egy egész Himalája-láncolat lennél; nem csupán egy csúcs, de csúcs csúcs hátán. Osho