Téma
Zenész idézetek
-
Tudtam, hogy ha elkezdem jobban megérteni a zenét, akkor lesz bennem egy bizonyítási vágy annak érdekében, hogy bebizonyítsam, jó zenész vagyok. És én soha nem akartam bebizonyítani, hogy jó zenész vagyok. Én azt akartam bebizonyítani, hogy tudok hatni. És emiatt szándékosan soha nem akartam igazán megtanulni zenélni.
-
A szerelem bizony nem fog megijedni egy kis ordibálástól meg ajtón-ablakon való kihajítástól. Mert a szerelem nem dülöngélő-danolászó-pohártörő vendég, akit csak úgy fitty-fütty el lehet távolítani a lélek csehójából. Mert a szerelem egy szőke énekesnő, akinek joga, engedélye van a daloláshoz, és a tulajdonos parancsára őt (...) nem lehet kihajítani. Cserna-Szabó András
-
Szól a zene, nem kell gondolkodni, lehet például a dallamra gondolni, és nem kell másról morfondírozni, a múltról például, arról, mit rontott el az ember, hol mentek rossz irányba a dolgok, ki hibázott, azon úgyse lehet már változtatni, ha ma már tudom, mit kellett volna tenni, úgyis késő, akkor meg minek, ugye? Légrádi Gergely
-
Azt mondják, a matematika története pontosan úgy halad előre, mint egy versenymû zenei szerkezete. Adva van néhány téma. Többé-kevésbé látható, hogy egy-egy téma hol jelenik meg először. Ezután összefonódik a többi témával; a témák egyidejû kezelése a zenei mûvészet. Előfordul, hogy a hegedû egy témát játszik, a fuvola pedig egy másikat, aztán felcserélődik a szerepük, és ez így megy tovább. A matematika története is pontosan ilyen. André Weil