Csernus Imre

Amikor két ember egymásnak feszül azon, hogy kinek van igaza, ugyanolyan értelmetlen dolgot mûvelnek, mint a hipochonder, aki fél a haláltól, hiszen az előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. A két ember vitájában ugyanis egyiknek sincs igaza, mert az igazság mindig félúton van, a kettő között.

Van különbség a kudarc és a nem sikerült között. A kudarc az az állapot, amikor nem tettem bele mindent egy adott nehézség megoldásába, a nem sikerült pedig az, hogy megtettem mindent a megérzéseim és akkori tudásom alapján, de nem jött össze.

Az alkalmazkodás békés folyamat, mind a ketten jól vagyunk, tehát tudunk mosolyogni. De ha megalkuszom, onnantól kezdve már nem tudok mosolyogni. Befeszülök, folyamatosan él bennem a rosszallás a másik felé is, és önmagam felé is.

A szeretlek azt jelenti, hogy szeretek veled lenni, és ez nem szorul magyarázatra. Ez egy érzés, egyszerûen vagy szeretek azzal a másik emberrel lenni, vagy nem.

Tökéletes ember nincs. Ember van, és az embernek, minden embernek vannak hiányosságai és vannak erényei. A fehér lovon érkező herceg az, akinek nincsenek negatív tulajdonságai.

Az emberek többségének az a hozzáállása, hogy szakítás után gyûlölettel gondolnak a másikra, és nem arra a kérdésre keresik a választ, mi volt az ő hiányosságuk, az ő felelősségük abban, hogy az a kapcsolat tönkrement.

Az én életem erről az egy napról szól, mindig. Mert mindig a mai nap dönti el, hogy milyen lesz a jövőd.

Kimondani azt, amit érzek, nem bonyolult. Akkor tudatosul egy csomó minden az emberben. Az is, hogy mit tettem meg, mit hagytam figyelmen kívül. Mert azért, hogy én benne vagyok egy adott helyzetben, azért egy ember okolható, és az pedig én vagyok, önmagam.

A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől. Egy. Kettő: ha valaki ezt így vagy úgy kiferdíti, és elmondja másnak, akkor abból megtudom, hogy valójában milyen ember.

A tudatosság azt jelenti, hogy az ember irányítja az életét, és odafigyel rá.

A szerelem nem egy pillanat, hanem egy folyamat.

A férfiak a finom érzelmi manipulációkat képtelenek észrevenni. Mindez azért van, mert a férfiak elfojtják az érzéseiket, nem beszélnek róluk. És aki nem beszél az érzéseiről, nem éli át az adott érzéseket, az az ezzel kapcsolatos töltetet sem látja meg. A lányok, akik érzelmileg fejlettebbek, viszont gyorsan megérzik, ha valaki ellenségesen áll hozzájuk, miközben látszólag mosolyognak.

A szülői mintát követik a gyerekek akkor is, amikor a kezdeti párkapcsolatokban érzékelik a másikban az emberi hiányosságokat, és meglepődnek, hogy ez mi. Mi ez a hiszti? Mi ez a rosszindulat? Hol van az én hercegem? Az Igazi? És nem tudják, sem tinédzserkorban, sem később, hogy amíg nem válok tudatossá, addig csak a saját hiányosságaimat kompenzálom a másikkal. Mi ketten vagyunk a zár és a kulcs, a zsák meg a foltja. És ez baj.

Az ivás is tüneti kezelés, és mint ilyen, rövid távon oldja ugyan a feszültséget, de hosszú távon az csak fokozódik, ördögi kört hozva létre. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha a szülők úgy oldják a feszültségeiket, hogy nem beszélnek róluk, nem vállalnak értük felelősséget, nem vonják le a tanulságot, hanem mindezek helyett isznak, akkor óhatatlanul a realitástól való menekülés rögzül bele a gyerekbe is, és ő is ezt fogja utánozni.

Mire a kamaszok megfogalmazzák, hogy nem szeretnének olyanok lenni, mint a szüleik, akkorra már olyanok, hiszen kiskoruktól kezdve őket látták, és tőlük tanulták el a mintákat.

Az egymásra való támaszkodás nem párkapcsolat. És azért nem párkapcsolat, mert a belső elégedetlenség egy rövid idő után mind a két félben fokozódik, és két fontos tényező feszül egymásnak. Egyfelől érzem, hogy a másik nem az igazi, de nem vállalom fel a megfelelő lépést, hogy ezen változtassak, mert a másik oldalon ott a bizonytalanságból származó borzasztó szeretetéhség. A vágy, hogy szeressen már végre valaki, és értsen meg, miközben érzem, hogy valami nem stimmel. Ezért mit csinálok? Benne maradok a kapcsolatban. Mert sokkal fontosabb az, hogy szeressenek, mint az, hogy hallgassak a megérzéseimre.

Az öntudatlan ember nem veszi észre, hogy amikor azt hiszi, hogy a másikról beszél, csak a saját bizonytalanságának a tüneti kezeléséről beszél. Mert a "hozzám", a "nekem", az mind az önzés, az egó megnyilvánulása.

A szülők azért játszanak jelentős szerepet a párkapcsolatokról kialakult illúziók fenntartásában, mert nem merik megmutatni a gyerekeiknek, hogy ők is emberből vannak. Nem merik megmutatni a hiányosságaikat.

Előbb legyen az én, utána a te. Nem te és én. Hanem én és te. Akkor megváltozik minden. Mert ugyan igaz, hogy az én kinyilatkoztatása jelenthet nárcisztikus ént, beképzelt, kivagyi, önző ént, de jelenthet stabil, önmagát tiszteletben tartó és önmagának nem ártó ént is. A nárcisztikus, önző én valójában öntudatlan, aki állandóan hangoztatja, hogy ő isten, király, császár. Ám a tudatos én nem hangoztatja ezt. A tudatos én mindig az adott pillanatban érzi magát jól.

Ne hazudozz önmagadnak, mert ha nem vállalsz felelősséget, elkezdesz háborúzni önmagaddal. És akkor rá fogsz fázni, mert a véred fog kifolyni, és te fogod kivégezni saját magad. De ha nem háborúzol magaddal, akkor szeretheted, építheted magad, jóban leszel magaddal, és mosoly ül az arcodon.