Csernus Imre

Ha a szerelemről beszélünk, nagyon fontos, hogy tudjuk: a vágy beteljesítése nem azonos a szerelemmel.

Hogy az önbizalomnak és a jó kapcsolatnak mi köze egymáshoz? Hát ez: ha jól érzem magam a bőrömben, és rendelkezem önbizalommal, akkor felnőtt emberként élek, és ezáltal felnőtt emberként fogadom el a másikat. Tisztában vagyok a saját hiányosságaimmal, és tudom, hogy közülük min tudok változtatni és hogyan tudok változtatni. A másiktól sem várom el a lehetetlent: nem tartom őt szentnek, nem tartom istennek, hanem embernek tartom, akinek szintén megvannak a maga hiányosságai. Embernek, akivel kölcsönösen és tudatosan építjük a kapcsolatot. Ezt hívnám én optimális állapotnak. De ez ritka, mint a fehér holló.

A férfiak többsége (...) már kisfiú korától rettenetesen fél az érzelmi konfliktusoktól, az érzelmi konfliktusokban jelentkező fájdalomtól, és attól, hogy nemet kelljen mondania. Nem tudják, hogy gyávák, vagy ha tudják, akkor sem foglalkoznak vele. Vagyis megkapták az élettől, önmaguktól az esélyt a boldogságra, de öntudatlanul elszúrják.

Rengeteg az olyan sérült fiatal, aki nem is tud a sérüléseiről, ezért vakon, öntudatlanul alakít ki párkapcsolatot. Az öntudatlan célja ekkor az, hogy a sérüléseit kompenzálja a másikkal, benne akarja látni mindazt, ami belőle hiányzik.

Amit a köznyelv használ a párkapcsolat leírására, a "te és én" egészen egyszerûen zsákutca, vakvágány. Az ilyen kapcsolatokban csak a személyiségfejlődés során kialakult sérülések kölcsönös kompenzálása zajlik.

A tudatos élet azt jelenti, hogy megszüntetem a "majd lesz valahogy" jellegû sodródást. Akkor nemcsak úgy "vagyok", hanem akkor már élek. De ehhez szükséges az elfogadás. Mihelyt elfogadom, hogy ember vagyok és hibázhatok, abban a pillanatban a regenerálódás nagyon gyors, mert megbocsátok magamnak. Elfogadom, hogy hibázhatok. Elfogadom, hogy tévedhetek. Elfogadom, hogy meghalhatok. Elfogadom, hogy nélkülem is megy tovább a világ. Felismerem, hogy hibázhatok, rossz döntéseket hozhatok, kiránthatom magam alól a szőnyeget - és akkor mi van? Semmi. Nem kapok büntetést, csak szembenézek a következményekkel.

Ahhoz, hogy jól legyünk felnőttként, fontos elfogadnunk, hogy elsősorban a saját felelősségünket nézzük. Akkor rájöhetünk arra, az érzéseink korábban is jelezték már nekünk, hogy nem mondunk igazat önmagunknak, és főként megtalálhatjuk azokat a pontokat, amikor racionálisan meggyőztük magunkat az ellenkezőjéről. Ha megértjük, hogy ezért mi vagyunk a felelősek, nem a világ, nem a szomszéd, nem az anyánk, nem az apánk, hanem mi, abban a pillanatban megszületik a megoldás is.

Miért menekülnek az emberek az egyedülléttől? Az miért rossz érzés számukra? Valójában csak akkor rossz, amikor valamit elkövetnek maguk ellen vagy más ellen, és kezdődik a harc. Olyankor ugyanis nincs megállás, megy a fejükben a pörgés, sorjáznak a gondolatok egymás után. Ez a bûntudat, mert amikor önmagadat vagy a másikat megbántod, az bûn.

Az elfogadás hosszas tanulási folyamat, amikor egyedül vagy, csendben, és eldöntheted, hogy félsz-e a démonaidtól, vagy sem. De hogyan ne féljél a démonaidtól? Úgy, hogy elkezdesz hangosan beszélni róluk, leírni őket, és akkor rádöbbensz, hogy amitől félsz, az csak menekülés valami elől.

A kölcsönös tisztelet elengedhetetlen az együttélésnél. Nagyon sok szülő ezt teljesen félreértelmezi, és azt hiszi, hogy az életét fel kell adnia a gyerek kedvéért. Nem. Az nem a tisztelet jele. Így a gyerekek nem a kölcsönös tiszteletet fogják megtanulni, hanem pont az ellenkezőjét.

A konfliktusok jelzik előre, mikor tartunk még az áldásnál, és mikor alakulnak ki a rothadás első jelei. Csak a túlfejlesztett racionalitású ember ezeket nem akarja meglátni.

Sokan kényelemből nem mernek hallgatni a megérzéseikre, mivel a másik megoldás olyan jónak látszik, holott biztosan meg fogják fizetni érte a tanulópénzt. Ott van a felkínált lehetőség, de nem élnek vele.

Öntudatlanul élsz, lefotózod, behabzsolod, és ha ránézel a másikra, eszedbe jut, hogy ki ez az ember itt velem szemben, már sok-sok éve, miért nem rúgom ki? Aztán azt mondod, ugyan minek rúgjam ki? A soron következő ugyanilyen lesz, ezért inkább ezzel maradok, mert ezt már ismerem. Ezzel elkezdődik az állandó megalkuvások sorozata. Csak azért, hogy ne kelljen fájdalmat éreznünk. Ha pedig mégis lesz következő, az azért lesz ugyanolyan, mert aki megszakít egy kapcsolatot úgy, hogy önmagán közben egy jottányit sem változtat, annak a kisugárzása is ugyanolyan marad, így a következő is csak ugyanolyan vámpír lesz, mint amilyen ő maga.

Az ember legnagyobb ajándéka az, hogy a kezébe veheti a sorsát.

A masszív menekülés meg a rengeteg mindennel történő szembe nem nézés miatt bekövetkezik az önbecsapás, és ennek hozadékaként kialakul a szeretetéhség. A szeretetéhség eredményezi a szelfik tömegét: figyeljetek rám, vegyétek észre, én milyen ügyes vagyok, milyen helyeken lehetek!

A szülőket nem készítik fel arra, valójában mit is jelent a gyerekáldás.

Ha valaki alapvetően bizalmatlan másokkal szemben, akkor igazából önmagával szemben bizalmatlan. Valójában a másikra azt vetítjük ki, ahogyan önmagunkkal szemben viseltetünk, csak ezt nem tudjuk. A legtöbb ember nincsen tisztában azzal, hogy ha haragszik a másikra, mert az visszaélt a bizalmával, akkor ez azért van, mert hagyta. Ilyenkor az öntudatlan igazából saját magára haragszik, csak ezt nem tudja, és a felelősséget másokra vagy a körülményekre tolja. Valójában ő akarta, hogy becsapják, miközben bedugta a fejét a homokba, és azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

Amikor valaki elkezdi hajtogatni, hogy "az a baj...", akkor ott kínlódik a saját poklában. Jézus is alászállt a poklokra, aztán harmadnapon feltámadt a halottak közül. Mi viszont a pesszimizmust nevezhetjük pokolnak. Az az igazi pokol, mert a pesszimizmusban élő ember nem akarja észrevenni, hogy lenne még lehetősége. A siránkozás, az nem lehetőség, az energiaveszteség, ennek ellenére mégis sokan ezt választják.

Nagyon sok nőnek (...) annyira minimális az önbizalma, hogy úgy érzi, csak akkor van joga élni, ha megállás nélkül másokon segít.

Aki tényleg békében él önmagával, az egészséges, és tud mosolyogni. Persze pia, nyugtatók, altatók, drogok nélkül.