Fredrik Backman

Szabad lopni? Nem, nem szabad. Megegyeztünk. Kivéve, ha valaki szívét lopjuk el, mert az romantikus.

Csak mert valaki nem kedveli az életet, még nem biztos, hogy a végső megoldást akarja választani.

Sosem vagyunk olyan diszkrétek, mint ahogy képzeljük.

Semmi sem kovácsol jobban össze egy csapat idegent, mint ha ugyanazt a barmot szidhatják.

Az idősebb pár már jó ideje élt együtt, a fiatalabbak nemrég házasodhattak össze. Az ilyesmit meg lehet állapítani abból, ahogyan az egymást szerető emberek veszekednek. Minél régebben vannak együtt, annál kevesebb szó szükséges hozzá.

Ha fuldokolsz, nem tudsz segítségért kiabálni, nem tudsz integetni, csak elsüllyedsz. A családod boldogan integet a partról, nem is látják, hogy haldokolsz.

Az ember végül belefárad, hogy állandóan feszül a bőre a bordáinál, hogy sosem engedi le a vállát, hogy a falak mentén oson kifehéredett ököllel, és ugyanannyira fél attól, hogy észreveszik, mint attól, hogy nem.

A legtöbb ember sosem lesz valaki a számunkra.

Idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért.

Aki depressziós, az fél a boldogságtól. Mert a depresszió is lehet egy biztonságos buborék, az ember azt gondolja, hogy ha nem vagyok szomorú, vagy dühös... akkor ki vagyok egyáltalán?

Az olyan szavak, amelyek nem illenek egy ember átlagos szókincsébe, általában a szülőktől származnak. Ha jó velük a kapcsolat.

Az ember nem jut semmire, ha nem győz.

Néha nehéz eldönteni, kik a nagyobb bûnözők: akik bankot rabolnak, vagy akik bankot igazgatnak.

A demokrácia halálra ítélt rendszer, mivel minden idióta elhisz bármit, ha jól adják elő.

A mai fiataloknak túl sok választási lehetősége van, ez az igazi probléma. (...) Ha folyton választási lehetőségek elé állítanak minket, nem tudunk dönteni.

A szívet nem lehet átkényszeríteni a küszöbön.

A válás legembertelenebb része nem is az, hogy minden, a kapcsolatra fordított időt elvesztegetettnek érzünk, hanem hogy megfoszt az összes, jövőre vonatkozó tervünktől.

"Szeretni egymást, amíg a halál el nem választ", nem ezt mondtuk? Nem ezt ígértük egymásnak? Rosszul emlékszem? "Vagy legalábbis addig, amíg egyikünk rá nem un a dologra." Így mondtuk volna?

A boldogság elvárásokon alapul, na meg az interneten. Egy egész világ kérdezgeti tőlünk szakadatlanul: "És a te életed van ilyen tökéletes? Mi? És most? Ennyire tökéletes? Mert ha nem, cseréld le!"

"A szerelem fáj", (...) talán ezért hegyesek a szívek a rajzokon.