Mérő László

Nincs jobb játékos, csak kevés előny.

Az ember könnyen csinál magának egy öncsalási rendszert, ha nagyon akar valamit, ami ellenkezik az elveivel - minél okosabb valaki, annál rafináltabbat csinál, és minél butább valaki, annál kevesebb elég neki, úgyhogy ez mindenkinek megy.

Pénzünk egyre nagyobb részét költjük el a világhálón, és egyre többen ott is keresik meg. Egyre kevésbé esik nehezünkre, hogy bízzunk egy teljesen virtuális pénzben, amely csak egy számítógép (vagy egy mobiltelefon) képernyőjén látható. A homo informaticus számára ez már minden bizonnyal ugyanolyan természetes dolog lesz, mint számunkra az, hogy egy darab papírban bízunk, amelyre egy amerikai elnök vagy egy európai híd képét nyomtatták. Ha egyszer a pénz természete nem más, mint információ, akkor miért ne lenne a megjelenési formája is az?

A globalizáció ellen lázadni körülbelül ugyanannyira értelmetlen, mint ha valaki a genetikai kód ellen lázadna azért, mert nem tetszik neki, hogy léteznek szúnyogok.

Nem kell feltétlenül valamiben a legjobbnak lennünk a világon. Legjobb csak egyvalaki lehet, és sokan vagyunk. Ráadásul lehet, hogy végül a legjobb sem azt fogja csinálni, amiben ő a legjobb a világon.

Az emlékezés valójában az emlékek újrakonstruálása. Ahogyan nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, ugyanúgy nem tudjuk kétszer pontosan ugyanazt a gondolatot gondolni.

Egyelőre ne zavarjon minket, hogy a mémek idegélettani alapjai ma még teljesen homályosak. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor az 1950-es éveket megelőző évszázadban beszéltek a génekről. Akkor sem lehetett biztosan tudni, hogy ez az oly sokféle jelenséget kiválóan megmagyarázó fogalom létezik-e a valóságban, vagy csak egy tisztán elméleti konstrukció.

Miért annyira fontos, hogy az evolúciónak, ennek a természeti folyamatnak legyen matematikai modellje? (...) Ha a matematikusok szakmai intuíciója azt súgja, hogy mégiscsak kell lennie egy ilyen modellnek, és nagy erőfeszítések ellenére sem sikerül ilyet építeni, az nagyon komolyan veendő jel. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor állítólag egyszer két penny hiányt találtak az angol bank mérlegében, és ahelyett, hogy valaki a zsebéből betette volna ezt a pénzt a kasszába, hetekig kutatták a hiány okát, és végül egy kitûnően álcázott sokmilliós sikkasztásra bukkantak.

Valójában nem azokat a tulajdonságainkat tekintjük öröklött tulajdonságainknak, amelyekben hasonlítunk az őseinkre, hanem azokat, amelyekben hasonlítunk hozzájuk és különbözünk másoktól. Amikor a rokonság kíváncsian vizslatja az újszülöttet, általában olyasmiket hallunk, hogy milyen göndör a haja, ezt biztosan az apjától örökölte, vagy a szeme éppen olyan, mint a dédanyjáé volt. Olyasmit viszont sohasem hallunk, hogy nézd már, két lába van, ezt vajon kitől örökölhette?

Egy jó tanár nem a saját gondolatait ülteti át tanítványai fejébe, hanem az igazán fontos, életképes mémeket. Ezekből minden tanítvány fejében különböző gondolatok jönnek létre. A jó tanár nem akkor ad jelest, ha saját gondolatait hallja vissza egy az egyben, hanem akkor, ha a tanítvány gondolataiban felismeri az általa fontosnak tartott mémeket. Sokszor meglepetten veszi észre, hogy ezek még jobb gondolatok (vagy a biológiai analógia pontossága kedvéért mondjuk így is: gondolat-lények), mint a sajátjai voltak. Minden tanárnak vannak nála sokkal tehetségesebb diákjai, akik mihelyt megértették, mit mond a tanár, jobban használják azt nála.

A tudomány eredményei általában mémek formájában mennek át a hétköznapi életbe: egzakt értelmük megváltozik, de az eredeti tudományos gondolat valami lényeges tulajdonsága mégis megmarad.

A tudományba vetett hit éppoly sikeresen ösztönözheti az immunrendszert a betegség leküzdésére, mint bármilyen másfajta hit. Akinek megadatott a tudományba vetett hit, annál ez szerencsésen kombinálódhat a tudomány tényleges, vitathatatlan eredményeivel, például a bizonyítottan hatásos terápiákkal és gyógyszerekkel.

Egy emberben megfér sokféle fajta hit, ahogy a különféle érzékszerveink által létrehozott direkt percepciók is megférnek bennünk együtt, jóllehet amit épp látunk, hallunk, illetve tapintunk, az néha ellentmond egymásnak.

A tudomány mint módszer annyiszor bevált korábban reménytelenül érthetetlennek tartott problémák megoldására, hogy mindenképp érdemes mindent, ami csak jelenség a világban, megkísérelni ezzel a módszerrel is megérteni. Csak tudnunk kell, hogy vannak egészen más módszerek is a világ megismerésére és élhetővé tételére.

Az orvoslás alapelve: "nil nocere", azaz "nem ártani", ezért kifejezetten nocebo-kísérleteket nemigen végeznek. Ámbár az életben sokszor akaratlanul is létrehozhat az orvos ilyet, például amikor azt mondja egy betegnek: "Ebből sohasem fog kigyógyulni." Ilyenkor a beteg állapota pusztán a nocebo-hatástól is rosszabbodhat, vagy legalábbis még annyira sem javul, amennyire pedig a kezeléstől javulhatna. Ezzel az orvosok óriási lehetőséget adnak a különféle orvostudományon kívüli gyógyítóknak. Nekik ilyenkor elég lehet valamiféle placebo-hatással ellensúlyozni ezt a nocebo-hatást ahhoz, hogy jelentősen javítsanak a beteg állapotán. Ilyenkor már majdnem mindegy, hogy ehhez miféle hókuszpókuszokat alkalmaznak.

A legnagyobb tehetségek fő szerepe a világban a kisebb tehetségek motiválása a tőlük telhető maximális teljesítményre. Ha emellett még maguk is alkotnak valami világraszólót, amire persze korábbi eredményeik alapján minden esélyük megvan, az már csak hab a tortán.

A politikus már csak olyan, hogy ha azt látja, az emberek többsége egy irányba vonul, akkor felülemelkedik a saját elvein és odaáll a sor élére.

A mûvész attól mûvész, hogy az ábrázolásban hisz, ahhoz "van szeme", arról látja, hogy elvezethet a világ mélyebb összefüggéseinek megismeréséhez. Egy tudós abban hisz, hogy a tudomány a maga nagyon szûkre szabott, tisztán racionális eszközeivel is elvezethet a mélyebb megismeréshez. A tudósnak ahhoz "van szeme", hogy meglássa saját szakterületén a világnak azokat az igazságait és rejtett összefüggéseit, amelyek ezekkel az eszközökkel jól megragadhatók.

A cél az, hogy találjuk meg azokat a tulajdonságainkat, amelyek segítségével olyan területeken harcolhatunk, amelyeken a nálunk erősebbeknek nem éri meg küzdeni. Az adott képességeink mellett ez a stratégia adja a legtöbb esélyt a túlélésre.

Ha a látás ellentéte a látás hiánya, azaz a vakság, akkor az istenhit ellentéte nem az ateizmus, hanem a hitvakság - és ugyanígy, ebből a szempontból az ateizmus ellentéte sem az istenhit, hanem ugyancsak a hitvakság.