Ugrás a tartalomra
A szobamérlegre leülve zokogni kezdett. Megnézhettem volna a sírás súlyát, mielőtt eljöttem.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha kötelező sírni.
-
Ha én egyszer sírni kezdek, akkor úgy néz ki, hogy nem tudom többet abbahagyni. Ledolgoztam előre a kisebb boldogtalanságok sírásadagját is.
Charlaine Harris
-
Történt valami, mikor megszülettél. Olyan hangosan sírtál, hogy valami rendkívüli dolog esett meg velem: először éreztem fájdalmat valaki más helyett.
Fredrik Backman
-
Ha sírnom kell, akkor sírok, mert erősebbé tesz az, hogy bevallom a gyengeségemet.
-
Sírt önmaga miatt, sírt, mert megváltozott, és mert néha a legjobbféle változás is felér egy apró halállal.
Cassandra Clare
-
Könnyeztem, s azért láttam mindenkit könnyezőnek.
Gárdonyi Géza
-
Mint valami oszlop, úgy áll bennem a sírás a lábam ujjától a fejem búbjáig.
Robert Musil
-
A csend függővé tett. És egy idő után elviselhetetlenné vált a gondolat, hogy másvalaki is lehet a házban, hogy megzavarhatja a némaság falát, amellyel körülvettem magam.
-
Mikor világra jöttem,
rögtön fel is sírtam,
mások is köröttem -
azóta is így van.
-
Az erőmből csak annyira tellett, hogy kicsit csendesítsem a zokogásomat - de csak visszatartani bírtam, abbahagyni nem. A könnyeim továbbra is ömlöttek. Hiába kerestem, sehol nem találtam a lelkemben azt a csapot, amivel szabályozhatnám az áradásukat.
Stephenie Meyer