A császár megrázta a fejét. A fiút nem azért vette magához, hogy áruló gyöngédséggel vesztére legyen, hanem hogy előkészítse az uralkodásra. Lehet, hogy ezen az estén, amikor tizenhat év után először érezhette a fiú mellett, hogy apa, gyöngébb volt, mint szabad lett volna. De ha részeg táncot járt volna, és a szent palota tetejéről a csillagokra kurjongatott volna örömében, az se lett volna sok.

Kapcsolódó idézetek

1. Kezdtem hinni az ártatlanságomban. Császár voltam. Uralkodtam mindenen és mindenkin, rendelkeztem fölöttük (stb.). Aztán rájöttem, hogy nincs bennem elég érzelem, nem tudok igazán szeretni, majd belehaltam, úgy megvetettem magam. Aztán beláttam, hogy a többiek se szeretnek igazán, s csak azt kell elfogadnom, hogy egy kicsit olyan vagyok, mint mindenki. Aztán úgy döntöttem, hogy nem, csak magamnak tehetek szemrehányást, amiért nem vagyok elég nagy, és igenis kétségbe kell esnem, amíg el nem jön az alkalom, hogy az legyek. Másképp szólva várom, mikor leszek császár, hogy aztán ne élvezzem a császárságomat. Albert Camus
2. Képtelen voltam a rámenősségre; szégyenlős, bizonytalan, gyámoltalan magatartásom szemmel láthatóan valamiféle együttérzést váltott ki, s ennek hatására az emberek azt gondolták: segítsünk ezen a fiún. Így aztán ugyanazzal a módszerrel arattam sikert, mint amely a nők meghódításában segítségemre volt: az egész világ az ölébe akart venni.
3. A lány szomorúan nézett a királyra. Szerette volna megölelni, szeretett volna elbúcsúzni tőle, de túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogy kettejük között több van, mint felszínes ismeretség. A férfi is borzalmasan érezte magát, de nem tehetett mást, mint hogy búcsút intsen az angyallánynak és vele együtt a szíve egy jókora darabjának. A. O. Esther
4. Lelkét feldúlták a kavargó, kínos gondolatok. Alig bírt megállni a lábán, olyan gyöngeség fogta el, hogy leült, s félóra hosszat sírt magában. Minél többször gondolta át a történteket, annál inkább nőtt a csodálkozása. Hogy Darcy megkérte a kezét! Hogy már hónapok óta szerelmes belé! Annyira szerelmes, hogy feleségül akarja venni. (...) Hízelgett neki, hogy öntudatlanul is ilyen hatalmas érzést ébresztett Darcyban. De a fiatalember gőgje, pokoli gőgje, (...) hamar elfojtotta a pillanatnyi szánalmat, melyet Darcy szerelmének gondolata keltett benne. Jane Austen
5. Ahogy a ko­médiások egyik percben császári vagy her­cegi maszkot öltenek, a másikban pedig már szolgák vagy szánandó teherhordók, az előírt szerep szerint, a császárral is éppen így áll a dolog. Nyilvános pompája elkáp­ráztat, de a függöny hasadékán át figyelve, igen közönséges ember őkelme is; néha még közönségesebb, mint legutolsó alattvalója. Michel de Montaigne
6. Nincs már hatalma felette. (...) A fiatalember legyőzte érzéseit, de az ő lelkének ez nem hozott vigasztalást, nem enyhítette fájdalmát. Ellenkezőleg, csak arra szolgált, hogy megértse saját szívét: soha nem érezte még ilyen őszintén, hogy szeretni tudná, mint most, amikor már hiábavaló minden szerelem. Jane Austen
7. Nem csak a szélsőségesen nárcisztikus szülők élhetnek meg irigységet a gyerekükkel szemben. (...) A férfi gyermeke születése után rémülten érzékeli, hogy partnere figyelme elterelődött róla, és a csecsemő felé fordult. Ez egy teljesen normális, átmeneti jelenség, ám ha az apa személyisége nem elég érett, és nem érti igazán, hogy ez az időszak miről szól, akkor úgy érezheti, "kiütötték a nyeregből". Ez nemritkán hosszabb távon is rivalizáló viszonyt alakíthat ki a gyerekével, mert a féltékenysége valamiféle általános ellenérzésbe és irigységbe fordul. Az ilyen apa (aki gyakran saját magának sem ismeri be valódi indítékait) azt érzékelteti, hogy a gyerek egy kicsit defektes, nem elég ügyes, nem elég vagány, nem elég "fiús". Úgy tesz, mintha azért piszkálná, gyötörné folyton, hogy az "életre nevelje", és egy karakán, férfias férfi váljék belőle, valójában azonban azt kívánja bebizonyítani, hogy egy kis életképtelen szerencsétlen, míg ő, a papa király.
8. Nem volt több kívánnivalója. Szerelmessé tette ezt az asszonyt, ott az éjszakai szobában maga is meghatódott a nő csábító szépségétől - ennek köszönhette győzelmét, ennek s nem ügyetlen mesterkedéseinek. De még a leggyöngédebb pillanataiban is megmerevítette valami furcsa gőg, még mindig játszani akarta a férfi szerepét, aki megszokta, hogy uralkodjék az asszonyokon. Hihetetlen erőfeszítéssel próbálta ízetlenné tenni, ami szeretetre méltó volt benne. Stendhal
9. A fiú (...) az arcába nézett, magához húzta, és szelíden, mint egy gyerek, megcsókolta a száját. Árammal teli, idegen érintés volt, kissé kijózanító is, mivel testüknek ez az első találkozása messze lekésett képzeletük rejtett s már nagyon is régóta tartó ölelkezésétől. Régi dolog, hogy lomha testünk mindig lemarad a sorsunk mögött. Müller Péter
10. A hízelgő szavak úgy peregtek le a hercegről, mint a víz a tündérrózsa leveleiről; ez egyik előnye azoknak az embereknek, akik gőgösek, és meg is szokták, hogy azok. Giuseppe Tomasi di Lampedusa