Ugrás a tartalomra
A felnőttek, akik bolhapiacokon archeológust játszva megpróbálják felfedezni gyermekkoruk tárgyait, a társasjátékokat, a mûanyag katonákat, és rábukkannak egy-egy leletre, iszonyúan boldogok. A szemét relikviává válik, a kacat felértékelődik. Nosztalgikus érzéseket táplálunk az olyan holmik iránt, amelyeket valamikor egyszerûen szemétre hajítottunk. Hogy miért? Mert félünk evolválódni. Fejlődni. Felnőni. Változni. Lefogyni. Félünk attól, hogy újra felfedezzük és átértékeljük önmagunkat. Hogy alkalmazkodjunk környezetünkhöz.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek hajlamosak megszépíteni a múltat.
-
Vannak dolgaink, emlékeink, amik ott porosodnak a polcainkon. Évek során felgyûlt, megélt pillanataink. Õrizzük, hogy bármikor előkaphassuk őket. Albumnyi fotók, megfakult életképek... Körülvesszük magunkat emlékekkel, évek óta nem használt dolgokkal, gardróbban felejtett ruhákkal, repedt kávéscsészékkel, színeiket vesztett pillanatokkal, polcon felejtett, soha nem olvasott könyvekkel. Ezek lesznek értékeink, a bizonyosságaink, a helyhez kötöttségünk biztos gyökerei.
Turóczi Ildikó
-
Felnőtté válni azt jelenti, hogy vastagon befedni, elrejteni azt, ami egykoron annyira igaz volt. Tenni ezt azért, hogy vastagon befedjük, elrejtsük azt, hogy elárultuk önmagunkat, a vágyainkat, játékos, kalandos kedvünket, nevetésünket. Számûztük vagy becseréltük, áruba bocsátottuk.
Turóczi Ildikó
-
Az ember belép az életbe, hogy keressen és találjon elegendő szépséget, hogy megőrizze, hogy elnyerje és növelje, hogy küzdjön érte, hogy mindennel szembenézzen, és megküzdjön érte, és ne törődjék a halállal, és még haldokló szemeit is feléje fordítsa. És a félelem és unalom és nemtörődömség és a mohóság, amelyek alapjában véve testvérei a félelemnek, akik leselkednek ránk, és előkúsznak éjszakánként, ezek ellene vannak, hogy elpusztítsák, hogy tönkretegyék és megsemmisítsék. Csak fel kellene emelnie szemét, és akkor meglátná, hogy mindez éppoly valóságos része az életének, mint a futó felhők vagy mint a hajló fûszál, de ő lesüti a szemét, és megmarad dörmögő, gyáva, piszkos, elhízott kis csavargónak, aki tele van álmokkal és gyáva kifogásokkal.
Herbert George Wells
-
Összetévesztjük a saját magunkban bekövetkező változásokat a korok változásaival. Ahogy öregszünk, jobban tudatában leszünk azoknak az ostobaságoknak és veszélyeknek, amik végig jelen voltak. Így minden generáció nosztalgikussá válik a régi szép idők iránt.
Steven Pinker
-
Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés át- meg átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket. Csakhogy az ember szabadulni is akar. Gonosz és terhes emlékektől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyûgös hagyományoktól. Elszakadni az ősök követelőző árnyaitól, menekülni unt tájak szûk börtönéből. Egyszerre érezzük a szülőföld vonzását és a távolságok nosztalgiáját.
Száraz Miklós György
-
Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékû annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerû, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyûjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.
-
Hogy az ember öregszik, azt egyebek közt azon is észreveheti, hogy gyermekkora földrajzilag megtekintélyesedik. Úgy értem: azok a helyek, ahol valaha játszott, haszontalankodott, átváltoznak: a híres grundból romantikamentes nagyvárosi utca lesz, a kerti udvarra négyemeletes palota épül, és így tovább. Az ember kiszorul emlékeiből.
Szabó Lőrinc
-
Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett.
Popper Péter
-
A tanácsok osztogatása a nosztalgia egyik formája. Az ember a múltjában válogat, azt leporolja, átfesti a csúnya részeket és az értékénél drágábban próbálja újrahasznosítani.