Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A jelenleg általános önmegvalósítási cél nem járható út. Ha valakinek az a kizárólagos feladata, hogy mindig kivívja magának a legjobbat, akkor az élet túlhajszolttá és túlságosan magányossá válik, így bukásra van ítélve. Ehelyett azt kell éreznie az embernek, hogy létezésének magasztosabb célja van, és ez a gondolat megszabadítja a rá nehezedő nyomás egy részétől.

Richard Layard
🐶 Kutya 📚 Könyvek és olvasás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mivel nincs olyan az életben, hogy az ember stagnál, így aki a kényelmes életet választja, könnyen belecsúszhat abba, hogy egyre kisebb és kisebb célokat tûz maga elé, egyre kisebb és kisebb erőfeszítéseket tesz meg, és ennek eredményeképpen az egész élete összezsugorodik. Elfogynak a célok, elfogynak a sikerélmények, és idővel egyre kevésbé érezzük azt, hogy igazán élünk. Szabó Péter
  2. Az ember célja egyedül önmaga. Amit a többi ember javára kísérel meg, kudarccal végződik. S ha mégis meg akarjuk kísérelni, ajánlatos kellő megvetéssel tenni. Visszavonulni teljesen és saját játékunkat játszani. Albert Camus
  3. Az élet célja a növekedés, a kiterjedés és az ember saját, igazi önazonosságának tökéletes felismerése. Ha az ember nem lép rá a cél felé vezető útra, a világ majd arrafelé terelgeti. Csapás csapás után éri, egyik szerencsétlenség követi a másikat, egyik csalódás jön a másik után, amíg az ember végre kezdi megérteni a helyzetét. Szvámi Ráma
  4. Az ember saját magát csapja be, amikor azt hiszi, elérte személyiségének legbelsőbb lényegét, anélkül, hogy valójában elérte volna. Az élet egy ravasz pokolfajzat (...). Hiszen nincs más célja, csupán a túlélés, és ha azt neszeli, hogy az illető ügyes-bajos életének taposómalma közepette éppen arra az érzésre van szüksége, hogy megértette önmagát, hát egyszerûen kreál az agya egy ilyen jellegû illúziót. Erlend Loe
  5. A nagy életproblémák sohasem oldhatók meg mindörökre. S ha egyszer úgy tûnik, hogy megoldódtak, az mindig veszteség. Értelmük és céljuk - úgy látszik - nem a megoldásukban rejlik, hanem abban, hogy szüntelenül munkálkodjunk rajtuk. Csak ez óv meg elbutulástól és megkövüléstől. Carl Gustav Jung
  6. A célhoz vezető út az élet minden területén hosszú és nehéz, de a buktatók nem szeghetik az ember kedvét. Az nem lehet jó megoldás, ha valaki állandóan változtat a céljain, és minden kudarc után más irányba indul el, mert végül nem jut sehova. Sors Tamás
  7. Az élet nem állhat abból, hogy előre kitûzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni. Jorge Bucay
  8. Nem tudni, mi a jobb: minél tovább gyereknek maradni, vagy minél előbb felnőni. Az egyetlen csalódás, ami teljesen bénítónak és visszafordíthatatlannak hat (...), amikor az ember saját maga vagy szerettei szenvedésein keresztül szembesül az élettel, és eszmél rá, hogy élete soha nem lesz kiegyensúlyozott. Gerlóczy Márton
  9. Az a tudat, hogy tehetetlen vagy: a végső megaláztatás. Néhányan folyton-folyvást érzik, félnek, védtelenek, és lassan-lassan kirekesztik magukat a világból. Az egyik meghunyászkodástól a másikig tovább élni, vagy úgy cselekedni, mintha sorsod ura lennél - vajon melyik a hiábavalóbb?
  10. Az embernek vállalnia kell önmagát, nem erőltethet magára olyan szerepet, amely nem neki való. Azzal csak bajt okoz. Magának és másoknak.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat