Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kutató egy biológiai eszközt, az emberi agyat használja, amelynek megvannak a maga korlátai. Az agyunk az evolúció során az afrikai szavannákon fejlődött ki; gyors döntések meghozatalára specializálódott, és hajlamos a durva általánosításokra is. Ennek az eszköznek az elsődleges funkciója a túlélés fenntartása - nem pedig összetett absztrakt igazságok és koncepciók megtalálása. Nem arra fejlődött ki, hogy sok terabyte-nyi adatot elemezzen.

Szabó Csaba
🔮 Jövőkép 🏠 Haza
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Agyunk csak azért olyan, amilyen, mert az evolúciós versenyben nyilvánvalóan fennmaradt. Feladata az esőerdőben és a szavannán nem az volt, hogy a világról teljesen objektív képet alkossunk, ezért nem csoda, ha nem optimális erre a feladatra. Richard David Precht
  2. Az ember agyát nem azért alakította ki a természet, hogy az igazságot keresse, hanem azért, hogy élelem, biztonság és hasonló dolgok után kutasson, hogy felismerje az előnyös helyzeteket, hogy nap mint nap segítse az embert az életben maradásban. Az agy a túlélés szerve. Szent-Györgyi Albert
  3. Az emberi agy kezdetben egy zabolátlan, vad sövény. Minden sövénynek ugyanazok az összetevői, de alakjuk, levéltípusuk és elágazási szerkezetük tekintetében kissé különböznek. Agyunk ezen alapvető alapjait a génjeinkben lévő utasítások határozzák meg, ami azt jelenti, hogy az emberi evolúció több millió éve, valamint a szülőktől származó különleges tulajdonságok befolyásolják mûködésünket. Amint az agyunk kikerül a világba, sövényvágók kezdik vagdosni. Attól függően, hogy mi befolyásolja a vágást, a sövényt a legkülönbözőbb formákra lehet nyesni és metszeni. A kezdeti tapasztalataink és a korai életkori leckéink a legerősebb sövényvágók, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy befogadjuk, ami körülöttünk történik, és módosítsuk a kapcsolatainkat, hogy biztonságban legyünk. Felnőttként a fejünkben lévő medve, sárkány vagy hattyú alakú sövényünkkel éljük mindennapjainkat, és az ő irányításuk szerint cselekszünk. És bár ezek a sövények felnőttkorban is változhatnak és alkalmazkodhatnak, azok a korai vágások maradandó nyomot hagynak. Julia Ravey
  4. Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük. Csányi Vilmos
  5. A munkájukat a színtiszta ráció alapján végző kutatók elméjét is ellephetik abszurd eszmék, ha nem a konkrét szakterületről van szó. Az emberi agy ugyanis alapvetően nem a racionális gondolkodás eszköze, hanem inkább egyfajta érdekérvényesítő gépezet. Elménk a rációt sokkal inkább használja önigazolásra és különféle egyéb ideológiák gyártására, mint a problémákra adott helyes válaszok kialakítására. Boldogkői Zsolt
  6. Az emberi agyat az evolúció több millió éve arra trenírozta, hogy ügyesen kitalálja, mit gondol és mit csinál a környezetében lévő többi agy. Randall Munroe
  7. Az ujjlenyomatokhoz hasonlóan nincs két egyforma agy. Amit teszünk, gondolunk, mondunk és érzünk, mind befolyásolja legnemesebb szervünk fejlődését, a fejlődés újabb változásokat generál, egészen addig, amíg az akció és reakció láncolata már túl bonyolult ahhoz, hogy felgöngyölítsük vagy visszacsináljuk. Az agyunk tulajdonképpen önmagát építi fel. Nemcsak az adott személy egyedi szükségleteit és funkcióit szolgálja, hanem az illető egyedi tapasztalatai is formálják.
  8. Az intelligencia evolúciósan kifejlesztett alapcélja az ön- és fajfenntartás. Ezt adta a biológiai történelmünk a mi intelligenciánknak (és egyébként az összes más állat intelligenciájának is). De az önfenntartás nem az intelligenciából, hanem a mi biológiánkból következik. Az a szándék, hogy folyamatosan egyben tartsam magam, hogy megvédjem magam attól, hogy "kikapcsoljanak", attól, hogy fájdalmat okozzanak nekem, attól, hogy elhagyjanak, megcsaljanak, becsapjanak... - ezek nem az intelligenciából következnek. Ezekre használjuk az intelligenciánkat több-kevesebb sikerrel. A céljaink, szándékaink komplexitása egyre nőtt az intelligenciánk mértékével: egyre több személyes célt határozunk meg, egyre inkább önkifejezőek akarunk lenni, önmagunk lenni..., ám ezek mind a kultúránk melléktermékei. Szertics Gergely
  9. Az ember elméje az emlékezet óriási tartalékainak tárháza, és a képzelet elképesztő lehetőségeit hordozza magában, ami egy sok millió éves evolúciós folyamat eredménye. Ha képesek vagyunk akkor használni, amikor szeretnénk, és félretenni, amikor nincs rá szükségünk, akkor az agy fantasztikus eszköz. Sadhguru
  10. Az agyunk őseink természetes kiválasztódás útján létrejött észlelési reflexeinek a megtestesülése, amelyek egyesültek a saját reflexeinkkel és a bennünket körülvevő kultúráéval is. Ezeket viszont a fejlődés és tanulás mechanizmusai befolyásolták, aminek eredményeként csak azt látjuk, ami a múltban segítette az életben maradásunkat - és semmi mást. Beau Lotto
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat