Ugrás a tartalomra
A megélhetés még ma is - még átmeneti korunkban is, amikor már olyan kevés kényszerítő körülmény van - arra kényszerít majdnem minden európai férfit, hogy vállaljon föl egy bizonyos szerepet, ez az ő úgynevezett foglalkozása, némelyeknek megadatik a szabadság, amolyan látszatszabadság, hogy e szerepet ő maga választhatja, de a legtöbbjük a helyette választott szerepet kénytelen vállalni. Az eredmény meglehetősen különös: előrehaladottabb korban majdnem minden európai összetéveszti magát a szerepével, ők maguk lesznek saját "jó kis játékuk" áldozatai, ők maguk felejtik el, mennyi hangulat, véletlen és szeszély uralkodott rajtuk akkor, amikor "foglalkozásuk" eldőlt - és mennyi egyéb szerepet is játszhattak volna: de akkor már késő!
Kapcsolódó idézetek
-
Kultúránk a döntéshozás illúziójával ajándékozza meg a férfiakat, de valójában megfosztja őket annak lehetőségétől, hogy ténylegesen új irányokat határozzanak meg a napi kisszerû versenyfutáson kívül, illetve azon túl. A férfiaknak alig van lehetőségük, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek ténylegesen megváltoztatják az életüket vagy a körülöttük lévő világot. Nem léphetnek ki a játszmából, különben nem kapják meg a jutalmukat.
Richard Rohr
-
Minden munka kompromisszumokkal jár. Minden munka rabszolgaság: szükségünk van rá, hogy meglegyen a saját szerepünk a világban, hogy valamilyen irányba tereljenek, hogy ne a kisiklás, a kitaszítottság várjon ránk.
Rosella Postorino
-
Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat.
Ingmar Bergman
-
Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.
-
Mihelyt belép az ember a társas viszonyokba, egy mások által megírt, rendezett s az egyén által kissé átalakított szerepet játszik. Akár otthon, akár a munkahelyén - mindenképpen álarc van rajta. Ha szórakozik, ha "maradandót" alkot, az elképzelt szerep szerint cselekszik, beszél, gondolkodik. Rettenetes a végkövetkeztetés, de igaz.
Nagy István Attila
-
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.
-
Minden vagyok, attól függően, épp mit csinálok. Most épp teaivó, de színész, könyvkiadó, vagy vállalkozó, rendező, ember, férfi, gyerek, hülye, bölcs, stb. De ezek szerepek. Lássuk ezeket meg! Ezek mind nem azok, amik mi igazából vagyunk, csak szerepek! És ha a szerepekkel azonosítom magam, az egy egyenes út a majdani fajdalomhoz, mert azok egyszer megszakadnak, és változnak.
-
Az emberek mind egy szerepet élnek vagy akarnak élni. Egyszerûbb síkon ez a szerepjátszás is egyszerû: a nők úgy mosolyognak és fésülködnek, mint kedvenc moziszínésznőjük, és igyekeznek magukra ölteni feltételezett lelki tulajdonságait is. A férfiak megjátsszák a kiváló orvostudós, az önfeláldozó családapa, az aranykedélyû bohém stb. hagyományos szerepét. De magasabb síkokon, magasabb és bonyolultabb lelkeket magasabb és bonyolultabb történelmi és irodalmi szerepek csábítanak: a Múzsa, a Mártir, az Elátkozott Költő, Széchenyi vagy Petőfi szerepe.
Szerb Antal
-
Mindenkinek van szerepe, amit a családjától, körülményeitől, a társadalomtól készen és kötelezően kapott, van, aki a vágyait követve kikunyerál, kialkuszik, kiharcol magának valami más szerepet. Ez a szerep kialakul a családon belül, a munkahelyen, egyesületek keretei között és mindenütt. Szerepük van az embereken kívül a szervezeteknek, a pártoknak, de még a nemzeteknek is.
Szinetár Miklós
-
Az ember, nincs mit tenni, rendkívül aktív lény. Nem nyugszik. Mindig kell neki valamit csinálni. Amíg a mindig csinálást az agráriumban lehetett kiélni, nem volt ezzel probléma, amikor az iparban, hát, az is kezelhető. Ám, amikor a múlt század hatvanas éveiben az ipari fejlődés abba a szakaszába ért, hogy az egyre bővülő termeléshez is sokkal kevesebb élőmunkára volt szüksége, akkor rengeteg ember felszabadult. Egy csapásra fellendült a szolgáltatások világa, és a mûkörmöstől az divattervezőig csomó olyan fura szakma jelent meg, ami nem állít elő semmi lényegeset, de részesedik az emberiségnek a termelés során előállított javaiból. Ami persze jó dolog, mert aki dolgozik, az nem hal éhen. Csakhogy a nélkülözhető szakmákkal egy időben megjelent még valami: a szabadidő. Ami egyrészt örömre ad okot, másrészt bizony probléma is, mert aki unatkozik, könnyen fordul a társadalom számára káros aktivitások felé.
Csányi Vilmos