A regényekben minden lánynak egy szerelme van, senkire rá sem néz, és természetesen minden regényben, romantikus filmben a végén a hősnő ártatlanul, tárt karokkal repül a szívszerelme karjaiba. Ja, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Kapcsolódó idézetek

1. A romantikus filmek happy enddel végződnek. Az életben csak a történet eleje boldog, a vége soha.
2. A romantikus filmek mind ott érnek véget, hogy a szerelmesek örök hûséget esküsznek egymásnak. A dalok, a versek, a könyvek döntő többsége is a szerelemről szól. És ez így van jól. De - ha közhely is - az élet mégiscsak ott kezdődik, ahol a romantikus filmek véget érnek. Hogy akarnék-e filmet nézni az életről? (...) Van nekem saját életem, minek nézném meg a tévében is? Kormos Anett
3. Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak. "A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság (...), előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet? Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne. Paulo Coelho
4. Regényekben persze az a szokás, hogy a szereplők szíve megszakad, és ők szépen meghalnak, azzal vége; és ez nagyon kényelmes megoldás - az irodalomban. De a való életben nem szoktunk meghalni, amikor meghal minden, ami széppé varázsolta az életünket. Marad még számtalan sürgős és fontos teendő, például enni, inni, öltözködni, sétálni, látogatóba menni, vásárolni, eladni, fecsegni, olvasni, mindaz, amit együttvéve közönségesen életnek hívnak. Harriet Beecher Stowe
5. Mikor szerelmesek vagyunk, azt az illúziót dédelgetjük, hogy szerelmünk tökéletes. S ha ez még nem lenne elég, azzal is áltatjuk magunkat, hogy a szerelem örökké tart. Nincs erő, mely legyőzhetné a szerelmünket. Senki és semmi nem állhat közénk. Végül azonban mindannyian leszállunk a fellegekből, és kénytelenek vagyunk újra két lábbal a földön állni. Gary Chapman
6. Az irodalomban a befejezés többféle lehet. Van, hogy boldog, de van, hogy szomorú. Van, ami nem várt fordulatot hoz. Néhány könyv végén nyitva marad az ajtó a folytatáshoz, és persze vannak mesebeli befejezések is, amikor a lány megkapja hercegét. Elgondolkodtató befejezések, amiktől átértékeljük saját életünket, és a világban betöltött szerepünket. És ott van az a befejezés is, ami előre sejthető volt, mégis meglepetésként ér.
7. Bárcsak olyan lenne az életem, mint egy film! Soha nem lenne gond a frizurámmal, nem kéne vécére mennem, és amikor rossz passzban vagyok, egy pasi utánam fut az utcán, rögtön szerelmet vall, csókolózunk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.
8. A szerelem nem tud más lenni, abból csak egy van. Hogy aztán azt ki hogyan lélegezi be és ki, hogyan ragasztja át a másikra, hogy éli meg - egyedül szenvedve -, hogy váltogatja stb... ez nem függ attól, hogy milyen nemû valaki, mert az a szívben van, az meg mindenkinél egyforma. Nádasdy Ádám
9. Örökké nem lehet szerelmes az ember; legfeljebb hûséges. Gondolja, hogy évekig loboghat szertelen önkívületben a test? Nem, nem. Ami pedig azokat a szeszélyes, heves nőket illeti, akik hosszabb, rövidebb, de vad szenvedélyeket élnek át, azok egyszerûen azt hiszik, hogy az élet is regény. A regényhősök különbözők, a körülmények és a bonyodalmak kiszámíthatatlanok és változók, a végkifejlet nem egyforma. Ez mulattatja, szórakoztatja őket, bevallom, mert a kezdődő, a beteljesült, a múló szerelem érzései mások és mások. Guy de Maupassant
10. Ahhoz, hogy a szerelem sikeresen házasságba bolondítsa az embert, szükséges azt a látszatot keltenie, hogy az érzés sohasem fog véget érni. Ezt az illúziót csak erősítik a kulturális hagyományaink: minden gyerek azt olvassa, hogy a királyfi meg a királylány egybekelnek, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. További mítoszok tudomásunkra hozzák, hogy "akik egymásnak vannak teremtve, előbb-utóbb megtalálják egymást". Továbbá: a csillagokban meg vagyon írva, hogy ki kihez illik, s amikor találkozunk választottunkkal, a szerelem hozzásegít e fölismeréshez. S miután rátaláltunk a lényre, akit a magasságos ég is nekünk teremtett, s tökéletesen illünk is egymáshoz, nyilvánvaló, hogy tökéletes boldogságban és egyetértésben fogunk élni, míg csak le nem peregnek életünk lapjai. Ha azonban mégsem illünk össze tökéletesen, nem felelünk meg egymásnak maradéktalanul, veszekedésekre kerül sor, s a szerelemnek vége szakad: nyilvánvaló, hogy szörnyû hiba történt, rosszul olvastuk el, ami pedig meg vagyon írva a csillagokban, nem a nekünk teremtett lénnyel kötöttük össze az életünket, amit szerelemnek hittünk, nem az volt az "igazi" szerelem, s nincs mit tenni: vagy örökre boldogtalanul élünk, vagy beadjuk a válókeresetet.