Ugrás a tartalomra
A szellő kifújta az arcomból a hajam, a férfi köpönyege hullámokat vetett teste körül, erdők és mezők illatát hozva magával. A vadon és frissen szántott föld aromája; és egy megfoghatatlan, meleg illat, amit jobb kifejezés hiányában férfiasnak neveznék. Nem, még ez sem a megfelelő elnevezés. Olyan volt, mint amikor szerelmesen, vágytól telve beleszagolsz egy férfi nyakába. Az édes illat, amitől a tested megfeszül és a szíved csordultig telik érzelemmel. Ha a parfümgyártók képesek lennének ezt az illatot üvegbe zárni, dúsgazdagok lennének, mert bizony ez a szerelem illata.
Kapcsolódó idézetek
-
Ó, a kezed! Szinte érzem a kezeim között a tiéd kedves, vigasztaló melegét, pontosan úgy, ahogy mindig is éreztem, amikor valóban megfoghattam. Furcsa dolog ebben a borzalmas, kegyetlenül hideg télben felidézni szerelmünk tavaszát és nyarát, amikor együtt sétálgattunk a virágzó fák alatt, s a madarak énekükkel kísérték lépteinket, és lágy szellő hozta felénk az ébredő természet csodás illatát. Fel sem fogtuk, mily csodás boldogság jutott részünkül azokban a gyengéd napokban. Ó, dehogynem fogtuk fel, nagyon is tudtuk! Pontosan tudtuk s értettük.
Joan Aiken
-
Az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szörnyûség előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyûlöletről.
-
Az illatok olyan lenyûgözőek tudnak lenni! Nem láthatjuk és nem érinthetjük meg, de ha van egy illat, özönlenek az emlékek.
-
A szeretet illatát nehéz leírni, de ha felidézed azokat az alkalmakat, amikor valaki megölelt és biztonságban érezted magad, éppúgy emlékezni fogsz rá, mint én.
Catherynne M. Valente
-
A szerelem olyan, mint egy gyönyörû virág, amit talán nem érinthetek, de aminek az illata a kertet mindenképpen az öröm helyévé varázsolja.
Helen Keller
-
Nincs szebb dolog az életben, mint az ébredő szerelem. Fátyolos és titkos vágyak ópiuma, amiket úgy szívsz le a szívedre, mély, szívet elállító lélegzetvétellel, mint a zsályás szénarétek fülledt, meleg illatát. Az ismeretlenség és végtelenség misztériuma, az örök tavasz hárfahangja ez a lélek felajzott húrjain.
Zilahy Lajos
-
Minden nőnek megvan a maga illata. Vannak köztük üdék, frissek, mint a tenger. És vannak teltek, dúsak. Én mindkettőt egyaránt kedvelem. A nőket először megszagolom, mint egy magát kínáló virágot. S ha ettől elbódulok, akkor leszakítom őket.
-
Szeretjük az illatokat. Gyönyörködünk bennük. Az élet minden bizonnyal sivárabb lenne nélkülük. De önmagukban, természetes állapotukban szerény szerepet játszanak az életünkben. Amikor azonban illatszerekké, parfümökké alakulnak át, egyszeriben varázserővel töltődnek föl.
Hankiss Elemér
-
A szerelem olyan, mintha valaki szándékosan a hüvelykujjára csapná az ajtót. Fáj, belilul és borogatni kell. De intenzív érzés, erős élmény, megmarad az emberben, van mivel foglalkozni. Nem a sivár hétköznapok, amikor csak úgy telik az idő, és nincs mire várni.
Durica Katarina
-
A férfi... felébreszti a valódi egyéniségedet. A lelkedet. Lényednek azt a részét, amelyik mindig is arra vár, hogy megélhesd. A férfi mellett azt veszed észre, hogy több vagy, mint korábban. Hogy mellette színesebb a világ. Édesebb a méz. Határtalan a lét. Végtelen a gyönyör.