Ugrás a tartalomra
Akadnak olyanok is, akik befagyasztják az indulataikat. Így nevezem: mirelit-indulat. Persze, közben az érzelmi életük is befagy. Az illető azt hiszi, hogy ő jó ember, mert hallgat otthon. Pedig annál keservesebb agressziót a család nem élhet át, minthogy valaki duzzog egy hétig, két hétig, meg sem szólal: mi ez, ha nem agresszió, mégpedig a legrosszabb fajtából?
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (...) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!
-
A harag nem rossz (...). Emberi. És különben is, csak mert valaki ingerült lesz, az még nem jelenti azt, hogy az is marad.
Sarah Dessen
-
A dührohamra különben is vigyázni kell. Egy hirtelen felindulás, felbosszankodás nem veszélyes. Az ember kiadja a mérgét és kész. De ha valaki heteken, hónapokon, esetleg éveken át némán gyûjti haragjait, akkor már aggasztó egy indulatkitörés.
Popper Péter
-
Amíg egy ember meg akar ismerni egy másikat, amíg meg akarják változtatni egymást, amíg fontos, amit a másik gondol, érez, tesz, amíg van mondanivalójuk egymás számára, érzőidegük a másik fájdalmára, örömére, ameddig bosszantani tudja egyik a másikat, szokásaival, elképzeléseivel, más érdeklődésével, féltékenységével, addig a kapcsolatuk aktív. Ha ezek kihunytak, jön az elhidegülés, ami rosszabb a gyûlöletnél.
-
Mi ilyen elfojtó nemzet vagyunk. Nagy erénynek számít, ha egy családban vagy párkapcsolatban "nem hangzik el hangos szó", én ilyenkor mindig megijedek egy kicsit, hogy mennyi minden lehet a szőnyeg alatt. Haragot kiadni és megélni jó dolog. Úgy gondolom, a betegségek nagy része azért alakul ki, mert a harag és a düh bent reked és ott csinál valamit.
-
A haragot és az agressziót olykor antiszociális érzelmekként jellemzik, pedig valójában nagyon is szociálisak. Ha egy város térképén feltüntetnénk, pontosan hol kiabálnak egymással, sértegetik egymást, csapkodják az ajtót és dobálnak porcelánt az emberek, akkor a pontok a családi otthonokban koncentrálódnának - nem az utcán, nem a stadionokban vagy a bevásárlóközpontokban, és nem is az iskolák udvarán, hanem a lakásokban. Valahányszor a rendőrségnek emberölési ügyet kell megoldania, az első gyanúsítottak mindig a családtagok, a szeretők és a közeli munkatársak. Mivel az agresszió célja a szociális kapcsolatok feltételeinek a meghatározása, jellemzően ezekben a kapcsolatokban jelentkezik.
Frans de Waal
-
Még legnagyobb ellenfeleinkkel folytatott viszálkodásunkban is illendő higgadtságunk megőrzése, a harag elfojtása, akármily méltatlan vádakat kell is hallanunk. Mert amit ingerülten teszünk, abban nem lehet következetesség, az nem nyerheti meg a jelenlevők helyeslését.
Marcus Tullius Cicero
-
A düh egyfajta védekezőrendszer, ami abban segít, hogy szorult helyzetben kiállj magadért, mert az adrenalin erősebbé tesz. Igen nagy hiba azonban beleragadni ebbe a haragba. Mondj nekem akár csak egyetlenegy olyan embert, aki dühös és boldog egyszerre. Ugye hogy nem tudsz? Még akkor is, ha jogos a mérged, ha valaki valóban bántott - saját magadnak teszel rosszat, ha beleragadsz ebbe az állapotba.
-
Amikor sikerül megnevezni egy érzést, az néha el is oszlatja magát az érzést, mintha megfosztaná a hatalmától. Ha tudjuk, hogy dühösek vagyunk, és megtaláljuk a szavakat, amelyekkel kifejezhetjük a dühünket, alábbhagynak az indulataink. Ha tudjuk, hogy amit érzünk, az szerelem, akkor ez a tudásunk enyhítheti a bizsergést.
Alexander McCall Smith
-
Vannak olyanok, akiket az ember nem mer megsérteni. Azt érzi ilyenkor, hogy a világ összedőlne, a szemünk előtt dőlne össze, ha kimondana bizonyos dolgokat.
Ernest Hemingway