Ami az emberben igazán sérülhet, az nem is ő maga, hanem inkább az elképzelései vagy az álmai vagy a vágyai. Sokszor szeretjük halhatatlannak érezni meg hinni magunkat, de egy olyan fordulatnál, mint például nekem a betegség volt, kiderül, hogy ez nem igaz, és nagyon visszahúz a földre: érzed a halhatatlanságod helyett a mulandóságodat, érzed a butaságodat, érzed, hogy mennyire elszámoltad magad, és ez azért nagyban hozzásegít ahhoz, hogy megjelenjen az alázat.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy gondolkodunk akár a halálról, akár a betegségről, akár a visszafordíthatatlan betegségről, hogy az nem az enyém, az másé. Szerintem kell ahhoz egyfajta élettapasztalat vagy kor, hogy az ember bekalkulálja azt, hogy halandóak vagyunk, és bármikor elkaphatunk egy olyan betegséget, amit nem tudunk visszafordítani.
2. Lehet valamit akargatni, akarni, és lehet AKARNI. Vannak holtpontok az életünkben, amikor padlóra kerülünk. Úgy érzed, hogy nem megy tovább. "Túl nehéz. Nem bírom" - ezek a gondolatok kavarognak a fejedben. Jó szó a "holtpont", mert ilyenkor valami tényleg meghal bennünk: a hit vagy a hitetlenség. Akiben a hit hal meg: föladja. Akiben a hitetlenség: folytatja tovább és megnyeri a csatát. Müller Péter
3. Az a tény, hogy néha összetörtnek érezhetjük magunkat, hozzátartozik mélységes emberi mivoltunkhoz, nem pedig jellemgyengeség. Ha valami gyengeség, az sokkal inkább a félelem szenvedésünk tényleges meglátásától, valamint az az ellenállásunk, hogy bölcsebben foglalkozzunk vele. Marianne Williamson
4. Van valami, ami úgy tud fájni, sebezni és égetni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést: ha egy ember vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság, mondod. Igen, hiúság... s mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet. Márai Sándor
5. Ha valamitől félek, az nem a halál, hanem a kiszolgáltatottság, az a mérhetetlen leépülés, ami az embert esetleg az élete végén eléri így vagy úgy, kit fizikailag, kit mentálisan, kit a fájdalomtól. Ezt végigasszisztálni épként: ezt viselem nehezen. Nem az elvesztéssel van a baj, azzal számolunk, arra valahogy mindenki fel van készülve, az az élet része. Amivel nem számolsz, az az, hogy hogy kísérsz el odáig. Jakupcsek Gabriella
6. Van, hogy zuhanni kezdesz. Beleesel valakibe, akibe nem kellene. Belehullsz, mint egy örvénybe, akkor is, ha nem akarod. Mert nem az akaratodon vagy a szándékodon múlik, és még csak azon sem, hogy a kérdéses személy hozzád való-e. Talán inkább a feromonokhoz van köze az egésznek, olyasvalamihez, ami illékony és megfoghatatlan, mégis valóságos. Eva García Sáenz de Urturi
7. Az életnek nem kell feltétlenül fájdalmasnak lennie - de mégis főleg a fájdalom miatt változunk. Addig, amíg fájdalmaink nem gyötörnek, eljátszhatjuk, hogy: "Minden rendben van!" De amikor a fájdalmunk már elviselhetetlen (például, amikor nagyon magányosnak érezzük magunkat, vagy félünk) akkor sérülékennyé válunk. A fájdalom bátorít minket arra, hogy vegyük a dolgokat komolyan. Andrew Matthews
8. Van valami, amit sokan nem akarunk belátni: ha túl sokáig élünk, az is veszteséggel jár. Nem kell hozzá tolószék vagy súlyos betegség, az is elég, hogy egyszerûen elgyengülünk, leépülünk. Ez talán jobb, mint a halál, de mégis elvesz tőlünk sok mindent. Megfoszt az alkotókészségtől és attól, hogy hasznosak legyünk a munkánkban, a közösségünkben, a világban. Az emberek máshogy néznek ránk és máshogy bánnak velünk, de ami a legrosszabb, másképp emlékeznek majd ránk. Nem egy életvidám és tettre kész valakiként madarunk meg bennük, hanem törékeny, jelentéktelen, sőt szánalmas alakként.
9. A szenvedő ember körül megváltozik a környezet - közelében a lelkünk mélyén viszolygunk. Nem szeretjük, ha beteg valaki, mert emlékeztet az elmúlásra - tudjuk, hogy egyszer meghalunk, de élni úgy szeretünk, mintha nem így lenne. A halálról nem beszélünk, mert úgy nem lehet élni, ha túlságosan észben tartjuk. Saját múlandóságunk egy olyan jövőbeli esemény, ami majd egyszer bekövetkezik, de az még messze van - még nem aktuális. Valójában soha nem is lesz az. Karády Anna
10. Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyûlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.