Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom: tisztelet.

🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ahhoz, hogy szeressek valakit, el kell fogadnom magamat, és nem engedhetem, hogy a másik személy határozza meg, ki vagyok. Ha valaki ennek ellenére szeretni tud, az egy jó kezdet. Hayley Williams
  2. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: önbizalom.
  3. Mikor valaki nem értékeli magát, annak van előtörténete. Mégpedig az, hogy valakit valamikor, amikor szüksége lett volna rá, őt nem értékelték. Ezért a segítő kapcsolatban, ahogyan értékelünk, megbecsülünk és tisztelünk egy másik embert, tulajdonképpen lehetőséget biztosítunk arra, hogy ő olyan tapasztalatok birtokába jusson, amely tapasztalatok kevésbé vagy hiányosan állnak rendelkezésére, s ezekből a tapasztalatokból kiindulva ő maga dönthet úgy, hogy elkezd másképpen tekinteni saját magára, például tudatosan úgy dönt, hogy abbahagyja önmaga bántalmazását. Pál Ferenc
  4. Szeretni nem jelenti azt, hogy egyformán gondolkozunk, sem azt, hogy jobban szeretlek magamnál. Az a kérdés, hogy tisztelsz-e olyannak, amilyen vagyok. Jorge Bucay
  5. Ha azt várod, hogy mások tiszteljenek, szeressenek, törődjenek veled, előbb neked kell magadat tisztelned és szeretned. Aki nem szereti önmagát, azt mások sem tudják szeretni. Elif Safak
  6. A tisztelet csak addig ér valamit, amíg önszántunkból fakad, mihelyt azonban erőszakkal csalják ki belőlünk, az már nem tisztelet, hanem meghunyászkodás. Gonda Béla
  7. Aki szereti és elfogadja önmagát, az nem tûri, ha bántják. Hanem azt mondja, hogy jár nekem a jó, jár nekem a figyelem és a tisztelet. Az önelfogadás nem annyiból áll, hogy billegetem magam a tükör előtt, hogy "jaj, de szép vagyok, bármit felvehetek", aztán folytatok mindent ugyanúgy, mint eddig.
  8. Kerüld az olyan embereket, akik a saját kedvükre akarnak használni, akiknek nem jelezheted a határaidat! (...) Önmagaddal szembeni kötelesség a határaid tisztelete, és ha ezt valaki megszegi, az nem tisztel téged. Inkább tartsanak bunkónak, minthogy megfelelni próbálj olyan elvárásoknak, melyek megsemmisítik az emberi méltóságodat. Ha tiszteled magad, akkor automatikusan nem leszel prédája azoknak, akik nem tisztelnek. Ha ezzel embereket veszítesz, ám legyen. (...) Nincs people pleasingelés, mert ez az egyetlen szerencsétlen életem van, és ezt nem azzal akarom tölteni, hogy kikönyörgöm az elfogadást. Tisza Kata
  9. A szerelem és a tisztelet felbecsülhetetlen ajándékok. Ha valaki képtelen ezt viszonozni, akkor nem érdemli meg, hogy bármit is adjak önmagamból. Az önbecsülésemnek tiszta, átlátható határa van.
  10. Meg voltam lepődve, amikor rájöttem, hogy van, aki nem szeret. Nem értettem, hogy amikor senkinek nem ártok, kedves vagyok - akkor miért vannak olyanok, akik utálnak? Aztán rájöttem, hogy igazán az számít, hogy a számomra fontos emberek mit gondolnak.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat