Amily bizonyos, hogy a mag önmagában foglalja a növényt és annak gyümölcsét, éppen úgy számíthatunk rá, hogy ha az isteni kegyelem kezdeményezésének hûségesen megfelelünk, ez a kegyelem bennünk fejlődni, növekedni fog és megszerzi majd számunkra az isteni jóságtól azt a kiváló kegyelmet, amely koronája minden más kegyelemnek: a végső állhatatosságot, amelynek segítségével a megszentelő malasztnak állapotában vagy éppenséggel a szeretet indulatával szívünkben halhatunk meg.

Kapcsolódó idézetek

1. Bármelyik pillanatban készen állni a halálra segít teljes életet élni és bátran álmodni, azonban egy rejtett ajándék is jár vele: táplálja bennünk a hála magvait. Amikor felhagyunk a fel-alá rohangálással, az elfoglaltságok állandó keresésével és a figyelmünk elterelésével, kezdünk rájönni, hogy van időnk átfogó képben szemlélni az életünket, és tudatosulnak bennünk a pozitív dolgok. Alberto Villoldo
2. Mivel Isten kegyes, mindennek megvan a maga oka. Meg kell ismernünk a veszteség fájdalmát, mert ha nem így lenne, nem éreznénk könyörületet mások iránt, és önző szörnyetegekké, rideg, számító lényekké válnánk. A veszteség fölött érzett mérhetetlen fájdalom alázatra tanítja gőgös fajtánkat, meglágyítja érzéketlen szívünket, és jobb emberekké tesz minket. Dean Ray Koontz
3. Az alkotni tudás kegyelem eredménye, annyi mindennek meg kell hozzá lennie, hogy sikerüljön, izgalomnak és nyugalomnak, belső csendnek és olyan feszítő indulatnak, ami édes is, meg keserû is. Szabó Magda
4. Isten irgalmas szeretete... belénk helyez valami jót önmagából, hogy gyarlóságaink, hibáink ellenére is szerethetők és elfogadhatók legyünk. Simon András
5. A fájdalom úgy nemesíti a lelket, mint tûz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot. A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni. Minden öröm, minden nagy és nemes érzés a fájdalom méhében született. A fájdalmat nemcsak tûrni kell, hanem hinni isteni rendeltetésében. A szomorúság és a vidámság a világegyetem két pólusa, amelyek árnyalatokban folynak egymásra. A természet maga is fenségesen szomorú és fenségesen tud örülni szépségében. G. Hajnóczy Rózsa
6. Minden magban benne van egy virág ígérete. Minden halálban, bármily jelentéktelen, benne van egy új élet, egy új kezdet reménysége.
7. Ha a mag folyamatosan kímélni próbálja magát, nem sarjad belőle új élet. A mag rettenetes küzdelem során veszíti el azt, amit az identitásának hisz - elveszíti a biztonságát, az épségét, és sebezhetővé válik -, hogy aztán később sokágú, levelektől terebélyes fa legyen belőle, és bőséges gyümölcsöt és virágot hozzon. E nélkül a sebezhetőség nélkül, e nélkül az önkéntes átváltozásra való nyitottság nélkül azonban nem fog kihajtani. Sadhguru
8. Az Isten munkája feletti elmélkedés - legalábbis bizonyos mértékig - feljogosít bennünket arra, hogy csodálattal álljunk meg Isten bölcsessége előtt, és arról véleményt formáljunk. Az Isten munkáiról való gondolkodás pedig arra késztet minket, hogy megcsodáljuk Isten magasabb rendû hatalmát, s ennélfogva az emberi szívben tiszteletet ébreszt Isten iránt. Ez a gondolkodás fel is indítja az emberi lelket Isten jóságának szeretetére. Ha a teremtmények jósága, szépsége és csodálatossága oly nagy örömre indíthatja az emberi lelket, Isten saját jóságának kútfeje (összehasonlítva a teremtmények parányi jóságával) mennyivel inkább maga felé fordíthatja a felindult emberi elméket. Aquinói Szent Tamás
9. Hinni csak akkor tudunk, ha valami vagy valaki hihető, méltó hitemre, mint ahogy csak olyat tudok szeretni, aki szeretetre méltó. Egyszóval a reménynek, a hitnek és szeretetnek mindenkor megalapozottnak kell lennie, ebben a tekintetben hasonlatosak a szerencséhez, melynek megalapozottnak kell lennie, mielőtt ránk köszönt; ha viszont van okunk szerencsésnek lenni, akkor a szerencse magától ránk talál, s minél kevésbé erőltetjük, annál biztosabban ránk mosolyog. Viktor Emil Frankl
10. A beteljesülés feltétele éppen a vágyódó, reménykedő ember lényének átváltozása. Más az, aki a vágy magját elülteti bennünk, s más az, aki a termést learatja. Müller Péter